Ozmium

Az ozmium egy kémiai elem, átmenetifém. A rendszáma 76, a vegyjele Os. A neve a „szag” görög osmé szóból ered, nyelvújításkori neve szagany.^[1] Ez az elem szúrós szagú, illékony oxidjára utal. Hét stabil izotópja van, 184–192 közötti tömegszámmal.

76 rénium ← ozmium → irídium Ru ↑ Os ↓ Hs 76 Os Periódusos rendszer
Általános
Név, vegyjel, rendszám	ozmium, Os, 76
Latin megnevezés	osmium
Elemi sorozat	átmenetifémek
Csoport, periódus, mező	8, 6, d
Megjelenés	ezüstös, kék árnyalat
Atomtömeg	190,23(3)  g/mol
Elektronszerkezet	[Xe] 4f14 5d6 6s2
Elektronok héjanként	2, 8, 18, 32, 14, 2
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot	szilárd
Sűrűség (szobahőm.)	22,59 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on	20 g/cm³
Olvadáspont	3306 K (3033 °C, 5491 °F)
Forráspont	5285 K (5012 °C, 9054 °F)
Olvadáshő${\displaystyle \Delta _{fus}{H}^{\ominus }}$	57,85 kJ/mol
Párolgáshő ${\displaystyle \Delta _{vap}{H}^{\ominus }}$	738 kJ/mol
Moláris hőkapacitás	(25 °C) 24,7 J/(mol·K)
Gőznyomás P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k T/K 3160 3423 3751 4148 4638 5256
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet	hexagonális
Oxidációs szám	8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, 0, −1, −2, −4 (enyhén savas oxid)
Elektronegativitás	2,2 (Pauling-skála)
Ionizációs energia	1.: 840 kJ/mol
	2.: 1600 kJ/mol
Atomsugár	130 pm
Atomsugár (számított)	185 pm
Kovalens sugár	128 pm
Egyebek
Mágnesség	?
Elektromos ellenállás	(0 °C) 81,2 nΩ·m
Hővezetési tényező	(300 K) 87,6 W/(m·K)
Hőtágulási együttható	(25 °C) 5,1 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd)	(20 °C) 4940 m/s
Nyírási modulus	222 GPa
Poisson-tényező	0,25
Mohs-keménység	7,0
Brinell-keménység	3920 HB
CAS-szám	7440-04-2
Fontosabb izotópok
Fő cikk: Az ozmium izotópjai izotóp természetes előfordulás felezési idő bomlás mód energia (MeV) termék 184Os 0,02% >5,6 E13 y α  ? 180W 185Os mest. 93,6 d ε 1,013 185Re 186Os 1,58% >2,0 E15 y α 2,822 182W 187Os 1,6% Os stabil 111 neutronnal 188Os 13,3% Os stabil 112 neutronnal 189Os 16,1% Os stabil 113 neutronnal 190Os 24,6% Os stabil 114 neutronnal 191Os mest. 15,4 d β- 0,314 191Ir 192Os 41,0% Os stabil 116 neutronnal 193Os mest. 30,11 d β- 1,141 193Ir 194Os mest. 6 y β- 0,097 194Ir
Hivatkozások

Felfedezése

Nyers platina feldolgozása közben a királyvízben oldhatatlan maradékból fedezte fel Tennant angol vegyész 1803-ban.

Fizikai tulajdonságai

Ozmium

Kékesszürke, rendkívül kemény fém. Megmunkálni nem lehet. Minden anyag közt a legnagyobb sűrűségű (22,6 g/cm³). Olvadáspontja 3033 °C. Jó elektromos vezető.

Kémiai tulajdonságai

A nehéz platinafémek közé tartozó nemesfém. Finom eloszlásban közönséges hőmérsékleten is lassan oxidálódik. Fluorral és klórral hevítve egyesül, magasabb hőmérsékleten kénnel, szelénnel és tellúrral is egyesíthető. Vízgőzzel hevítve hidrogént fejleszt. Ha finom eloszlású, oldódik oxidáló savakban, továbbá alkáli-hidroxidokban és hidrogén-peroxidban. Vegyületeiben különböző vegyértékű (0, 2, 3, 4, 6, 8). Ionvegyülete nincs, csak egyes komplex anionokban fordul elő. Mégsem savképző fém, oxidjainak oldata semleges. Atom- és molekulavegyületei igen különböző színűek.

Előfordulása

Nyers platina mellett fordul elő az ozmiridium és az ozmit, amik a két fém valamint más platinafémek ötvözetei, néha aranyat is tartalmaz, melynek neve az auriozmirid.

Előállítása

A nyers platinát királyvízben oldják, az oldhatatlan részt cinkkel olvasztják össze; sósavban oldják és a hátramaradt port oxigénáramban hevítik, ekkor ozmium-tetroxiddá alakul és szublimál; alkálilúgban fogják fel. Az ozmium-tetroxid hidrogénnel fémmé redukálható.

Felhasználása

Legnagyobb mennyiségben nagyon kemény ötvözetek gyártásához használják. Az ozmiridiumot töltőtoll hegyekhez használják. Vegyületeit katalizátornak alkalmazzák. Az ozmium-tetroxid szövettani metszetek festésére használatos. A ruténium-molibdén ötvözetek 10,6 K hőmérsékleten szupravezetők.

Élettani hatások

Az ozmium egyik vegyülete, az ozmium-tetroxid erősen mérgező, koncentrációja a levegőben nem haladhatja meg a 0,0016 mg/m³ értéket. A fém már 10^-7 koncentrációban a levegőben tüdő-, bőr- és szemkárosodást okoz.

Források

• Az ozmium

Jegyzetek

1. Szőkefalvi-Nagy Zoltán; Szabadváry Ferenc: A magyar kémiai szaknyelv kialakulása. A kémia története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, 1972. (Hozzáférés: 2010. december 3.)

• Kémiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap