Polgár László (operaénekes)

operaénekes (1947–2010) From Wikipedia, the free encyclopedia

Polgár László (operaénekes)
Remove ads

Polgár László (Somogyszentpál, 1947. január 1.Zürich, 2010. szeptember 19.[1]) Kossuth-, Liszt- és Grammy-díjas magyar operaénekes (basszus), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

Zsidó családból származott. Szülei Polgár Lajos és Kántor Anna. Tanulmányait Eyssen Irénnél kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Kutrucz Éva és Révhegyi Ferencné növendékeként, 1967–1972 között. Az Operaházban 1971-ben debütált Ceprano gróf (Verdi: Rigoletto) szerepében. Abban az évben megnyerte a Dvořák-énekversenyt. 1972-ben az Operaház ösztöndíjasa, majd 1973-tól magánénekese lett. 1974-ben a Schumann-énekverseny győztese, 1975-ben az Erkel-énekverseny első helyezettje volt. 1980-ban a Wolf-énekversenyen, majd 1981-ben a Pavarotti-énekversenyen is első lett. 1991-től a Zürichi Operaház tagja volt.

Munkássága

Kezdetben comprimario szerepeket énekelt, de hamarosan a színház vezető basszistája lett. Első külföldi fellépése 1978 novemberében Hamburgban Mozart Szöktetés a szerájból Ozminjanként történt. 1982-ben Brüsszelben énekelte a Luisa Miller Walter grófját. Kis szerepek sorát énekelve fokozatosan vált vezető énekessé. A nagy német Wagner-énekesnél, Hans Hotternél képezte tovább magát. Gyakran szerepelt kortárs operákban is. Részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékok előadásain is, rendszeres vendége volt a zürichi és müncheni társulatoknak. A világ minden táján fellépett, Bartók Kékszakállúját énekelte Athénben, Chicagóban, Drezdában, Koppenhágában, Londonban, Prágában, Tokióban és a milánói Scalában egyaránt.

A fellépések mellett a Zürich-Winterthur-i konzervatóriumban, valamint Magyarországon is tanított.

2010. szeptember 19-én Zürichben váratlanul elhunyt. Sirja a Kozma utcai izraelita temetőben található.[2]

Remove ads

Magánélete

1971-ben házasságot kötött Gergely Ágnessel. Három lányuk született: Katalin (1973), Judit (1977) és Éva (1984).

Színházi szerepei

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 45.[3]

Filmes szerepei

Mint színész

- Gianni Schicchi (1975) – Marco
- A hét főbűn (1981) – Don Alfonso
- Álom a színházról (1983) – Színész; igazgató; fütő; 3. csavargó
- Mario és a varázsló (1986) – Cipolla
- Mozart és Salieri (1986) – Salieri
- Cosi fan tutte (1998) – Don Alfonso
  • Csalóka Péter (1979) – Bíró
  • La bohème (1982) – Colline
  • Hol volt, hol nem volt (1987) – Sarastro; ősz hajú férfi
  • Die Zauberflöte (1989) – Sarastro
  • Edita Gruberova in Linda di Chamounix (1996) – Prefektus
  • Der Freischütz (1999) – Remete
  • Don Giovanni (2001) – Leporello
  • Nina, o sia la pazza per amore (2002) – Il Conte
  • Fidelio (2003) – Rocco
  • Claude Debussy: Pelléas et Mélisande (2004) – Arkel
  • La Bohème (2005) – Colline
  • Rigoletto (2006) – Sparafucile
  • Fierrabras (2007) – Karl király
  • Debussy: Pelléas et Mélisande (2010) – Arkel

Szinkronmunkája

További információk Év, Cím ...
Remove ads

Díjai

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads