Szojuz–23

A Szojuz–23 (7K-T/A9) (oroszul: Союз 23) szovjet háromszemélyes, kétszemélyessé átalakított szkafanderes személyszállító, szabványos rendszerben épített Szojuz űrhajó. Az űrhajó vitte volna a harmadik legénységet a Szaljut–5 űrállomásra.

Szojuz–23
Szaljut-program
Repülésadatok
Ország	Szovjetunió
Űrügynökség	Szovjet űrprogram
Hívójel	Radon (Радон)
Hordozórakéta	R7
NSSDC ID	1976-100A
A repülés paraméterei
Start	1976. október 14. 17:39:18 UTC
Starthely	Bajkonuri űrrepülőtér, 1. indítóállás
Keringések száma	32
Leszállás
ideje	1976. október 16. 17:45:53 UTC
helye	Tengiz tó
Időtartam	2 nap 0 óra 6 perc 35 mp
Űrhajó tömege	6760 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül	239 / 269 km
Pályahajlás
Föld körül	51,6°
Periódus
Föld körül	89,5 perc
A Wikimédia Commons tartalmaz Szojuz–23 témájú médiaállományokat.

Szovjet bélyeg a küldetés emlékére.

Küldetés

A küldetést 14 naposra tervezték, de több technikai probléma miatt félbeszakították a program végrehajtását.

Jellemzői

Központi tervező iroda CKBEM^[1] (OKB-1, ОКБ-1), most OAO RKK Energiya im. SP Korolev.^[2] Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1976. október 14-én a bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511U) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 89,5 perc, 51,6 fok hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 239 kilométer, apogeuma 269 kilométer volt. Hasznos tömege 6760 kilogramm. Szerkezeti felépítését tekintve megegyezik a Szojuz–14 napelemtáblák nélküli változatával. Összesen 2 napot, 6 percet töltött a világűrben, 32 alkalommal kerülte meg a Földet.

A felszálláskor olyan erős volt a szél, hogy majdnem működésbe lépett a fellövést félbeszakító automatika. Az elért keringési pálya magassága alacsonyabb volt a tervezettnél. Erőteljes űzemanyag-fogyasztás felhasználásával hajtottak végre pályamódosítást. Ráadásul elromlott a megközelítéshez szükséges radar elektronikája, ami meghiúsította az automatikus dokkolást.

Október 16-án belépett a légkörbe, a leszállás hagyományos módon – ejtőernyős leereszkedés – történt. A szovjet űrkutatás történetének eddigi egyetlen vízre szállását hajtotta végre.

Az űrhajó nem rendelkezett napelemekkel, csak akkumulátorokkal, az újonc űrhajósok minden nélkülözhető energiafogyasztót kikapcsoltak, és a hideg kabinban, szkafanderbe öltözve várták, hogy az űrhajó kedvező pozícióban érkezzen a leszálláshoz. A fékezőrakéták rendben működtek, de a leszállás körzetében az erős szél eltérítette a leszállókabint, ami Celinográdtól 121 km-rel délnyugatra érkezett meg a Tengiz-tó jegére, ami beszakadt alatta. A külső hőmérséklet -22 °C, a levegő ködös volt. A kabin hőmérséklete rohamosan csökkent. A mentést hátráltatta, hogy éjszaka volt és nem állt rendelkezésre megfelelő eszköz a kabin kiemelésére, amit csak másnap reggel tudtak megtenni. A tó sekély volt, így a kabin nem süllyedt el, a nyomáskiegyenlítő szelepen pedig friss levegő tudott beáramlani.

Személyzet

• Vjacseszlav Zudov parancsnok
• Valerij Rozsgyesztvenszkij fedélzeti mérnök

Tartalék személyzet

• Viktor Vasziljevics Gorbatko parancsnok
• Jurij Nyikolajevics Glazkov fedélzeti mérnök