Sztójay Döme

Sztójay Döme (született Dimitrije Sztojakovics) (Versec, 1883. január 5.^[1] – Budapest, Lipótváros, 1946. augusztus 22.)^[2] szerb származású magyar politikus, diplomata és katona. Rövid ideig a német megszállás után felállított magyar bábkormány miniszterelnöke és külügyminiszter. Miniszterelnöki tevékenysége miatt nevezik őt „a magyar Quisling”-nek.

Sztójay Döme
A Magyar Királyság 35. miniszterelnöke
Hivatali idő 1944. március 22. – augusztus 29.
kormányzó	Horthy Miklós
Előd	Kállay Miklós
Utód	Lakatos Géza
Magyar Királyság külügyminisztere
Hivatali idő 1944. március 22. – augusztus 29.
Előd	Ghyczy Jenő
Utód	Hennyey Gusztáv
Katonai pályafutása
Csatái	második világháború első világháború
Született	1883. január 5. Versec
Elhunyt	1946. augusztus 22. (63 évesen) Budapest
Párt	pártonkívüli
Házastársa	Landgráf Jozefa
Foglalkozás	politikus diplomata fegyveres erők tagja
Halál oka	kivégzés
A Wikimédia Commons tartalmaz Sztójay Döme témájú médiaállományokat.

Élete

Szerb családból származik. Szülei idősebb Dimitrije Sztojakovics és Küstel Ludmilla voltak. Katonának tanult a pécsi hadapródiskolában, majd 1910-től a bécsi Hadiiskolában. Feleségül Landgráf Jozefát vette.

Az első világháború utolsó két évében az osztrák–magyar katonai hírszerzés, a Nyilvántartó Iroda Balkán-csoportjának volt a vezetője. A magyarországi Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága II. (hírszerző és kémelhárító) csoportját vezette.^[3] Átállását követően a Nemzeti Hadsereg hírszerző és kémelhárító osztályán dolgozott mint vezérkari ezredes, majd tábornok. 1920-ban, a lengyel–bolsevik háború idején részt vett a Lengyelországnak küldött magyar hadisegély megszervezésében és lebonyolításában.

1925-től katonai attasé volt Berlinben és ekkor Sztojakovicsról a magyarosabb Sztójayra változtatta meg a nevét. 1933-ban a honvédelmi miniszter elnöki osztályának vezetője. 1935-ben léptették elő altábornaggyá. 1936–1944 között Magyarország berlini követeként teljesített szolgálatot.

Bővebben: Sztójay-kormány

1944. március 22. és augusztus 29. között miniszterelnök és külügyminiszter volt. Öt hónapos miniszterelnöksége idején erélytelenül kiszolgálta a megszállókat. Ebben az időben újabb honvédegységeket vezényeltek a keleti frontra és megengedte, hogy az SS szabadon toborozhasson a magyarországi németek soraiból. Országszerte ellenzéki sajtóorgánumokat tiltottak be és politikai célú letartóztatások sora történt. A zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezték, személyes tulajdonuktól megfosztották és gettókba kényszerítették. Mint kormányfőt, személyes felelősség terheli a vidéki zsidóság deportálásáért.

Tevékenysége ahhoz vezetett, hogy Horthy Miklós kormányzó egyre erélyesebben próbált beavatkozni a kormányügyekbe. Július elején a koronatanács leállíttatta a deportálásokat, és augusztus 29-én a kormányzó felmentette hivatala alól. A későbbi politikai eseményekben nem vett részt, 1945 elején Németországba menekült és amerikai fogságba esett. 1945 októberében adták ki Magyarországnak és 1946-ban a népbíróság az úgynevezett Sztójay-per során mint háborús bűnöst – egykori kormánya tagjaival: Rátz Jenővel, Reményi-Schneller Lajossal és Szász Lajossal együtt – golyó általi halálra ítélte. 1946. augusztus 22-én kivégezték.^[4][5]

Irodalom

• ↑ Szakály 1997: Szakály Sándor: Sztójay Döme. In: Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Sipos Péter. Szerk.: Ravasz István. PETIT REAL Könyvkiadó, Budapest, 1997. 430. old. ISBN 963 8541156
• Thomas Sakmyster: A Hungarian Diplomat in Nazi Berlin: Sztójay Döme. In: Hungarian history – world history, szerkesztette Ránki György. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1984
• A magyar Quisling-kormány: Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt; szerk. Simándi Irén, tan., sajtó alá rend., mutatók Karsai László, Molnár Judit; 1956-os KHT, Bp., 2004 (Párhuzamos archívum)