Városháza (Kolozsvár)

középület Kolozsvárott From Wikipedia, the free encyclopedia

Városháza (Kolozsvár)map
Remove ads

A kolozsvári városháza a Monostori út (románul Calea Moților) utca elején található. A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07416 sorszámon szerepel.

Gyors adatok

Az épület 1896–1897-ben vármegyeházának épült, Alpár Ignác tervei alapján. A kétemeletes, óratornyos épület eklektikus stílusú, barokk reminiszcenciákkal. Az épületben egykor koncerteket is tartottak, illetve az üvegteremben kiállításokat szerveztek.

1919-ig a megyei közigazgatás, ezután a prefektúra (román megye) székhelye volt. A második bécsi döntés után ismét vármegyeházaként működött, majd 1948-tól a román megyei közigazgatás székhelye lett. (A pártállam idején megyei, tartományi, illetve újra megyei néptanácsnak nevezték.)

1974-től ebben az épületben kapott helyet a Korunk szerkesztősége. A szerkesztőség helyiségeiben Korunk Galéria néven kiállításokat szerveztek a kortárs művészek alkotásaiból.

A polgármesteri hivatal 1991-en költözött ebbe az épületbe a Fő téren levő régi városházából, Gheorghe Funar polgármester kezdeményezésére. Ennek következtében 1993-ban az épületből elköltöztették a Korunk szerkesztőségét.

Remove ads

Képek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads