Végvári Ádám

szólógitáros, énekes, zeneszerző. From Wikipedia, the free encyclopedia

Végvári Ádám
Remove ads

Végvári Ádám (Budapest, 1951. július 6. –) magyar szólógitáros, énekes, zeneszerző.

Gyors adatok
Remove ads

Életútja

Apai részről felmenői egri származásúak. Családja Zuglóban élt, itt töltötte gyermekkorát, van egy bátyja is. Az Őrnagy utcai Általános Iskolába járt. Édesapjától tanult gitározni, édesanyja a Filmgyárban volt korrepetitor, aki énekeseket tanított. Már általános iskolás korában utcabálokon lépett fel. A Petrick Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett, ahol vegyészként végzett. Ebbe a középiskolába járt Korda György, Demjén Ferenc és Mándoki László is.

A Metropol együttesben kezdte zenei pályafutását, amellyel főleg a Beatles együttes dalait játszották, és még a Budai Ifjúsági Parkban is felléptek Radics Béláék előtt. 1970-től a Volán együttesben folytatta, ahol mások mellett Papp Imre, Baranszky László, Kiss Ernő, Lerch István, Bardóczi Gyula és Nagy Kati is megfordult. 1972-től hat évig az Universal együttes tagja volt, majd rövid ideig a Gemini együttesben zenélt. 1979-ben már a Kati és a Kerek Perec együttes tagja volt. 1980-ban került a Neoton Família együtteshez, amelyben 1990-ig játszott. Ezen időszak alatt a Neoton nagylemezein kívül készült két duett lemeze Csepregi Évával (Ádám és Éva (1985); Ádám álmodj csak tovább (1986)), megjelent önálló szóló albuma (Éva nélkül címmel (1988)) valamint Csepregi Évával és Pál Évával közösen meselemezt is készítettek popdalokkal (Lehet egy kiskutyával több?(a 102-ik) (1987)). 1990-ben a Neoton Família feloszlása után Csepregi Évával, Baracs Jánossal, valamint Schäffer Edinával és Rajcs Renátával létrehozták az Éva Neoton zenekart. 1994-ben Baracs Jánossal és Lukács Ákossal Ádám's Family néven alapított együttest, amellyel Hírek címmel zenei albumuk is megjelent.[2] 2005-től a Neoton Família Sztárjai zenekar tagja. 2008-ban karácsonyi lemezt adott ki Csepregi Évával közösen.

Remove ads

Magánélete

Felesége Kiss Ildikó, akitől három lánya: Anita, Kata és Zsófia született.

Gitárjai

Jelenleg

Korábban

  • Gibson SG
  • Gibson Firebird
  • Line 6 James Tyler Variax
  • Line 6 Variax 700 Acoustic elektroakusztikus gitár
  • Line 6 Variax 600
  • Line 6 Variax 500
  • Yamaha SE-200

Díjai

  • 1983 – Yamaha fesztiválon a Grand-Pix díj (megosztva a Neoton Família tagjaival)
  • 1985 – ORI Nívódíj (megosztva a Neoton Família tagjaival)
  • 1986 – a szöuli dalfesztivál közönségdíja (megosztva a Neoton Família tagjaival)
  • 1988 – Emerton-díj (megosztva a Neoton Família tagjaival)
  • 1993 – Arany Zsiráf díj
  • 2018 – Story Érték-díj – legenda kategóriában (megosztva a Neoton Família tagjaival)

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads