Vörösmarty Mihály Gimnázium (Budapest)

gimnázium Budapest VIII. kerületében From Wikipedia, the free encyclopedia

Vörösmarty Mihály Gimnázium (Budapest)
Remove ads

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium a főváros egyik nagy múltú, híres középiskolája. Józsefvárosban, a Horánszky utca 11. szám alatt található.[1]

Gyors adatok
Remove ads

Története

Az intézményt Pest szabad királyi város törvényhatósága alapította, s működését az 1871/1872-es tanévtől kezdte meg. Hivatalos elnevezése szerint az idők során volt alreáltanoda, főreáltanoda, főreáliskola, reálgimnázium, gimnázium és általános gimnázium is. Az iskola helye a magyar oktatás rendszerében alapításától mindmáig: középiskola, iskolatípusa 1871–1935 között reáliskola, 1935-től gimnázium.

Épülete 1873-1874-ben épült, tervezője Diescher József volt.[2]

Az intézményből vált ki 1907-ben a X. kerületi Állami Főgimnázium, a mai Szent László Gimnázium.

A gimnázium mai nevét fennállásának 50. évfordulóján, 1921-ben vette fel.

Ez volt az egykori Józsefvárosi Reálgimnázium, ahová A Pál utcai fiúk című regény vörösingesei is jártak.

2023. szeptember 1-én a gimnázium tanárai nyilatkozatot tettek közzé, amiben kijelentették, hogy „minden külső kényszer ellenére megőrizzük iskolánkat olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük.[3][4]

Remove ads

Híres diákjai

A műszaki tudományok terén

Az orvostudományban

A szépirodalomban

=== Más művészetek terén ===

A sport terén

Remove ads

Híres tanárai

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads