A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium
buddhista középiskola Alsószentmártonban / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola középfokú köznevelési intézmény Alsószentmárton településen. A tiszteletben tartja mind a diákok, mind a tanárok világnézetét, nem kötelező a buddhista elköteleződés. A Tan Kapuja Buddhista Egyház által működtetett intézményben a diákok átfogó képet kapnak a nyugati vallások tanaiból, a tanárok a nagy világvallásokban közös erkölcsi alapelveket tudatosítják. A buddhizmus így főként etikai és nem elvont filozófiai doktrínák formájában jelenik meg. A buddhizmus etikai alapvetéseit szorgalmazza, úgy mint az erőszak minden szintű elvetését az oktatás és nevelés terén (beleértve az erőszakos hangvételű kommunikációt is); a tudás, a megismerés és a bölcsesség erényeinek alapozását hirdeti; az együtt-érző társadalmi és kulturális hozzáállást szorgalmazza a kirekesztett embertársakkal szemben; megértő figyelem, törekvő megismerés a másik kultúrájának irányába; büntetés helyett a jutalmazás a motiváció eszköze; az elfogadás és a tolerancia alapelvének szorgalmazása a diák-diák, diák-tanár és a tanár-tanár kapcsolatokban; az erkölcsi és szellemi példamutatás minden kapcsolatrendszerben.[1]
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola | |
Alapítva | 2004 |
Alapító | A Tan Kapuja Buddhista Főiskola |
Hely | Magyarország, Alsószentmárton |
Típus |
|
Tanulólétszám | 320 fő |
Igazgató | Harmat Mária |
OM-azonosító | 200475 |
Elérhetőség | |
Cím | 7826 Alsószentmárton, Petőfi S. utca 4/a |
Postacím | 7800 Siklós, Pf.:139 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 45° 47′ 27″, k. h. 18° 18′ 08″45.790833, 18.302222 | |
A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola témájú médiaállományokat. |