Alapnyelv (történeti nyelvészet)
From Wikipedia, the free encyclopedia
A történeti nyelvészetben alapnyelvnek két vagy több nyelv közös ősét nevezik.[1][2][3] Ebben az értelemben van szó a magyar nyelvvel foglalkozó nyelvészetben uráli alapnyelvről, finnugor alapnyelvről és ugor alapnyelvről,[4] egyéb nyelvek nyelvészetében pedig indoeurópai alapnyelvről, szláv alapnyelvről, germán alapnyelvről stb. A magyar szakirodalomban előfordulnak még ebben az értelemben az „ősnyelv”[5] és a „protonyelv”[6] terminusok.
Nem tévesztendő össze a történeti nyelvészetben használt alapnyelv fogalma a szociolingvisztikában használttal. Az utóbbi másik elnevezése „vernakuláris nyelv(változat)”.
A „protonyelv” terminus sem egyértelmű. Angol megfelelője, protolanguage alatt Bickerton 2006 azt a nyelvet érti, amelyet az emberek akkor használtak, amikor beszélni kezdtek, több százezer, talán millió évvel ezelőtt, amelyről a gyermeknyelv és a pidgin nyelvek kezdeti időszakának vonásaiból kiindulva fogalmaznak meg feltételezéseket.[7] Szerinte lényegbevágó megkülönböztetni ezt az alapnyelvet az angolul többes számban protolanguages-nek nevezett különféle nyelvcsaládok alapnyelveitől, amelyek több ezer, legfeljebb néhány tízezer évvel ezelőtt keletkeztek.[8]