Az IPv4-címek elfogyása
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az IPv4-címek elfogyása (tréfásan: IPcalypse[1] vagy ARPAgeddon[2]) azt jelenti, hogy egyre kevesebb szabadon felhasználható IPv4-es IP-cím áll rendelkezésre az internet központi adminisztrációjáért felelős Internet Assigned Numbers Authority (IANA), valamint az öt regionális internetregisztrátor (regional Internet registries, RIRs) számára, hogy azokat kioszthassák a végfelhasználóknak, valamint a helyi internetregisztrátorok, pl. internetszolgáltatók számára.
Az IPv4 kb. 4 milliárd IP-cím kiosztására ad lehetőséget, melyek 256, a régi terminológia szerint A osztályúnak nevezett blokk között oszlanak meg; a kiosztás /8-as (kb. 16,8 millió IP-címet tartalmazó) blokkméretét tekintve az IANA elsődleges címmezőjének kiürülését valamikor 2011 elejére jósolták.[3][4] 2011. február 1-jén a megmaradt mindössze 7 kiosztatlan blokkból (ami kevesebb az IPv4-címtér 3 százalékánál)[5] kettőt kiosztottak az APNIC-nek, az ázsiai–csendes-óceáni térség regionális internetregisztrátorának.[6][7] Az IANA irányelveivel összhangban[8] az utolsó öt megmaradó blokkból február 3-án[9] mind az öt RIR egyet-egyet kapott meg, ezzel kifogyasztva az összes globális szabad tartalékot.
Az IPv4 címmezejének kimerülése az 1980-as évek végén kezdett aggodalomra okot adni, az internet drámai növekedésének kezdetével. Az Internet Engineering Task Force (IETF) 1991 novemberében hozta létre a Routing and Addressing Group-ot (ROAD, útválasztási és címzési munkacsoport), hogy az akkori, címosztályokat használó címkiosztási rendszer skálázhatósági problémáját megoldja.[10][11]
Az előre jelzett IP-címhiány számos új technológia kifejlesztéséhez és elterjedéséhez vezetett; ezek közé tartozott még 1981-ben a címosztályokat használó hálózatkezelés, 1993-tól az osztály nélküli forgalomirányítás (Classless Inter-Domain Routing, CIDR), a hálózati címfordítás (network address translation, NAT) és az internetprotokoll 1998-ban megjelent új verziója, az IPv6.[11]
Az IPv4-címek kimerülésének problémájára egyetlen praktikus és hozzáférhető, hosszú távú megoldás ismeretes, mégpedig az IPv6-ra való átállás. Bár az IP-címek elfogyása régóta várható volt, a legtöbb internetszolgáltató és szoftvercég 2008-ban még a legelején járt az IPv6-os megoldások bevezetésének.[12] Noha a legtöbb szervezet elegendő IPv4-címmel rendelkezik, a hálózatok közötti kommunikáció biztosítása érdekében a legtöbb szervezet kárenyhítésre, például IPv6-os szerverek vagy kliensek beállítására kényszerül majd.[13] Axel Pawlik a RIPE NCC-től így fogalmazott: „aki mostanra nem rendelkezik az IPv6-ra vonatkozó tervekkel, az felelőtlen”.[14]
Számos jelentős internetes tartalomszolgáltató vett részt az IPv6-átállás első nagyszabású, nyilvános tesztjén 2011. június 8-án, az IPv6-világnap keretében.[15][16][17]