Egerváry Jenő

Egerváry Jenő, Egerváry Jenő Elek (Debrecen, 1891. április 16. – Budapest, 1958. november 30.)^[5] matematikus, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező: 1943, rendes: 1946, majd igazgatósági tagja 1946–1949.

Sírja a Fiumei úti sírkertben (34/2-2-10)

Egerváry Jenő
Született	1891. április 16.[1] Debrecen
Elhunyt	1958. november 30. (67 évesen)[1] Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	matematikus egyetemi oktató
Iskolái	Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium (1901–1909) Budapesti Tudományegyetem (1909–1914, PhD)
Kitüntetései	Kőnig Gyula-díj (1932) Kossuth-díj (1949)[2] Kossuth-díj (1953) Munka Érdemrend (1956)[2]
Halál oka	öngyilkosság[3]
Sírhelye	Fiumei úti sírkert (34/2-2-10)[4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Egerváry Jenő témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Életútja

Egerváry Béla és Madarassy Ilona fia. Középiskolai tanulmányait a debreceni Állami Főreáliskolában végezte. A budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett.

1914-1917-ben az egyetem földrengési obszervatóriumban tanársegéd, 1918-tól a Budapesten a felső ipariskola tanára. 1922-1927-ben a szegedi egyetemen Az analízis és alkalmazása c. tárgykör magántanára.

A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása (előadásokat tartott az egyetemen) miatt magántanári képesítését visszavonták. 1928-tól a budapesti egyetemen Az analízis és annak matematikai-fizikai alkalmazásai c. tárgykör magántanára.

1940-től a Műegyetem rendes tanára, a II. számú matematika tanszék vezetője. 1952-1958 októberéig oktatási igazgató az építőmérnöki (és közlekedési) műszaki egyetemen, a matematika tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 1947-ben megalapította az MTA Alkalmazott Matematika Kutató Intézetét.

Önkezével vetett véget életének (külső vérvesztés, érfelmetszés) politikai okok miatt.^[6] Felesége Leidenfrost Ida Mária volt, akivel 1944-ben kötött házasságot Budapesten, a Terézvárosban.

Egyik legjelentősebb eredménye a Kőnig Dénestől származó, utóbb ökonometriában alkalmazást nyert gráfelméleti tétel általánosítása (1931). A Matematikai és Fizikai Lapokban megjelent, a gráfok kombinatorikus tulajdonságairól szóló cikke (amelynek jelentőségét csak húsz évvel később ismerték fel és kezdték alkalmazni az operációkutatásban) lett az alapja a magyar módszer néven ismert algoritmusnak.^[7]

Fő kutatási területei a geometria és differenciálegyenletek alkalmazása, főként a differenciálgeometria, a forgórendszerek kritikus szögsebességének megállapítása és a kinetikus gázelmélet alapjai. Élete utolsó éveiben elsősorban a mátrixelmélettel és annak alkalmazásával foglalkozott, eredményei közül különösen jelentősek a függőhidak általános elméletének megalapozására és felépítésére irányuló kutatásai. A Hungaria Acta Mathematica szerkesztője (1946-1949).

A szellemi teljesítmény mellett hegymászóként szintén jelentős eredményeket ért el. (Tátra-csúcs, stb.)

Kitüntetései

• Kőnig Gyula-díj (1932)
• Kossuth-díj (1949, 1953)