Erkölcs
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az erkölcs fogalma alatt egy adott társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük. A jogon kívül a legerősebb elfogadott normafajta.[1] Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.
Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként „jó erkölcsű”, „feslett erkölcsű” stb.) Ez utóbbi szóhasználat mai maradványa a jogban ismert "jó erkölcsbe ütköző" kifejezés.
Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egy időben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak.
Az erkölcs (a latin moralitas 'mód, jellem, helyes viselkedés' szóból) a szándékok, döntések és cselekedetek megkülönböztetése a helyesnek és helytelennek minősített szándékok, döntések és cselekedetek között.[2] Helyes és helytelen azonosítható az ártó és nem ártó cselekedetekkel. Az erkölcs lehet egy adott filozófia, vallás vagy kultúra magatartási kódexéből származó normák vagy elvek összessége, vagy származhat olyan normából, amelyről az ember úgy véli, hogy általános érvényűnek kell lennie.[3] Az erkölcs a „jóság” vagy a „helyesség” szinonimája is lehet.
Az erkölcsfilozófia magában foglalja a meta-etikát, amely olyan absztrakt kérdéseket tanulmányoz, mint a morális ontológia és a morális episztemológia, valamint a normatív etikát, amely az erkölcsi döntéshozatal konkrétabb rendszereit tanulmányozza, mint a deontológiai etika és a következményelvűség. A normatív etikai filozófia egyik példája az az aranyszabály, amely kimondja: „Úgy kell bánni másokkal, ahogyan az ember szeretné, ha mások bánnának vele.”[4][5]
Az erkölcstelenség az erkölcsiséggel való aktív szembenállás (azaz a jó vagy helyes ellenzése), míg az amoralitás különböző meghatározások szerint az erkölcsi normák vagy elvek valamelyikével szembeni tudatlanság, közömbösség vagy hitetlenség.[6][7][8]