Fulkó jeruzsálemi király
Jeruzsálem királya / From Wikipedia, the free encyclopedia
Fulkó jeruzsálemi király, előtte V. Fulkó anjoui gróf (latinul: Fulco, franciául: Foulques V d’Anjou; 1090 körül[1] – Akkon, 1143. november 10.) frank nemes, 1109–1129 között Anjou és Touraine grófja, 1110–1129 között Maine társuralkodó grófja, 1131–1143 között Jeruzsálem társuralkodó királya.
Fulkó | |
Foulques d’Anjou | |
Fulkó jeruzsálemi király koronázása | |
Ragadványneve | Ifjú Fulkó |
Anjou grófja | |
V. Fulkó | |
Uralkodási ideje | |
1109. április 14. – 1129. március | |
Elődje | IV. Fulkó |
Utódja | V. Gottfried |
Maine grófja | |
Uralkodási ideje | |
1110 – 1129 | |
Elődje | I. Éliás |
Utódja | Gottfried |
Jeruzsálem királya | |
Uralkodási ideje | |
1131. augusztus 21. – 1143. november 10. | |
Koronázása | Szent Sír-templom 1131. szeptember 14. |
Elődje | II. Balduin |
Utódja | Melisenda és III. Balduin |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Anjou-ház |
Született | 1090 körül |
Elhunyt | 1143. november 10. Akkon |
Nyughelye | Jeruzsálem, Szent Sír-templom |
Édesapja | IV. Fulkó anjoui gróf |
Édesanyja | Bertrade de Montfort |
Házastársa | Ermengarde du Maine Melisenda jeruzsálemi királynő |
Gyermekei | Matild, Szibilla, Gottfried, Éliás Balduin, Amalrik |
A Wikimédia Commons tartalmaz Fulkó témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Anjou grófjaként megszilárdította hatalmát országában: leverte az ellene felkelő bárókat, és 1110-ben uralmát házassági politikával kiterjesztette Maine grófságára. Az 1111-es normandiai lázadásban és az 1117-es normandiai örökösödési háborúban VI. Lajos francia király oldalára állt I. Henrik angol királlyal szemben, de mindkét alkalommal különbékét kötött az angol uralkodóval, amit gyermekeik eljegyzésével és összeházasításával pecsételtek meg. 1128-ban a fiúgyermek nélküli II. Balduin jeruzsálemi király felajánlotta neki elsőszülött leánya, Melisenda trónörökösnő kezét; a házasságnak köszönhetően 1131-ben Fulkó és Melisenda társuralkodókként léptek a jeruzsálemi trónra. Az 1132-es antiochiai–tripoliszi lázadás és a valamivel későbbi jaffai bárói felkelés elfojtásával a király biztosította hatalmát. 1135–1136 folyamán közreműködött az antiochiai régensi kérdés megoldásában, de a bizánci császár beavatkozásának nyomán a jeruzsálemi király hűbérúri mivolta névlegessé vált az északi keresztes fejedelemségek fölött. Miután 1137-ben elvesztette Montferrand várát Zangi moszuli uralkodóval szemben, 1140-ben szövetséget kötött a damaszkuszi régenssel a moszuliak ellen. Uralkodása alatt jelentős várépítések folytak a déli határon, valamint folytatódott az örökletes jeruzsálemi bárói réteg kiemelkedése és megerősödése. Halála után fia, III. Balduin jeruzsálemi király lépett örökébe Melisenda királynő társuralkodójaként.