Léprigó
a rigófélék közé tartozó gyakori madárfaj / From Wikipedia, the free encyclopedia
A léprigó (Turdus viscivorus) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj, valamint a Turdus madárnem típusfaja.
Léprigó | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Evolúciós időszak: Pleisztocén – jelen | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 50 000 Ft | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Turdus viscivorus Linnaeus, 1758 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A léprigó elterjedési területe
költőhely (nyáron)
egész éves
telelőhely
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Léprigó témájú médiaállományokat és Léprigó témájú kategóriát. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Európában, Ázsiában, Észak-Afrikában közönséges és gyakori madár. Előfordulási területének legnagyobb részén állandó, azaz nem vándorforma, azonban a legkeletibb és legészakibb állományai gyakran kisebb csapatokban délebbre költöznek. Nagytestű rigóféle világos szürkésbarna háti résszel, szürkésfehér arccal és torokkal, valamint fekete pettyes világos sárga beggyel és fehéres hasi résszel. A két nembeli madár tollazata közel azonos, továbbá a három alfaja között is csak csekély a különbség.[1] A hím éneke hangos és messze elhallatszó; akár nedves és szeles időjáráskor is hallatja hangját, emiatt az angol nyelvű területeken „stormcock”-nak, azaz viharkakasnak is nevezik.[2][3]
A kedvelt élőhelyei a nyíltabb erdők, parkok, sövények és mezőgazdasági területek, valamint kertek és temetők. Igen változatos az étrendje; számos gerinctelennel, maggal és erdei gyümölccsel táplálkozik. Kedvenc eledele a fehér fagyöngy (Viscum album), a magyal (Ilex) és a tiszafa termései. Ha alkalma adódik, akkor főleg fagyöngyöt fogyaszt; erre a hajlamára utalnak különféle nyelvű elnevezései is, pl. Misteldrossel (német), mistle trush (angol), viscivorus ('fagyöngyevő'; tudományos név), magyar neve pedig abból ered, hogy a fehér és sárga fagyöngyből készült valaha a lép: az e bogyókból főzött ragacsos, kocsonyás masszával bekent vesszőket, a lépvesszőket használták ugyanis egykor a madarászok a különféle kis termetű madarak megfogásához. A fagyöngy, ez az élősködő növény hasznot húz a léprigó táplálkozásából, mivel magvait a madár újabb faágakra juttatja el, ahol azok az anyanövénytől távol csírázhatnak ki, ez pedig elősegíti a növény terjedését. Télen a léprigó hevesen védelmezi a területén levő fagyöngy csomókat és magyalfákat, mivel ezek a növények a legkeményebb időjárásban is táplálékként szolgálnak az énekesmadár számára.[3]
Nyitott, csésze alakú fészke a fatörzse mellé vagy egy elágazás közé van építve. A fészket és a fiókákat a két szülő hevesen védelmezi a ragadozókkal szemben; akár az emberre és macskára is rátámadnak. A fészekalj általában 3–5 tojásból áll. A tojásokból 12–15 nap múlva kelnek ki a fiókák; mindkét szülő kotlik, azonban a kotlás nagyobbik részét a tojó vállalja. A fiatal madarak körülbelül 14–16 naposan válnak röpképessé. A felnőtt madarak évente általában két fészekaljat költenek ki és nevelnek fel.[3] A 18. században és a 19. század elején a léprigó elterjedési területe megnőtt, de az utóbbi évtizedekben az állománya kis mértékben csökkenni kezdett, valószínűleg a mezőgazdasági tevékenységek eredményeként. Mivel e rigófaj elterjedési területe hatalmas és példányszáma is jelentős, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti a léprigót.[1]