Mocsáry Lajos
(1826-1916) magyar közíró, politikus, országgyűlési képviselő / From Wikipedia, the free encyclopedia
Bocsári Mocsáry Lajos (Fülekkovácsi-Kurtánypuszta,[1] 1826. október 26. – Andornak, 1916. január 7.) magyar közíró, politikus, országgyűlési képviselő, a 19. századi függetlenségi politika kiemelkedő alakja.
Mocsáry Lajos | |
Született | 1826. október 26. Fülekkovácsi-Kurtánypuszta |
Elhunyt | 1916. január 7. (89 évesen) Andornak |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Lux Anna (1827–1865) |
Gyermekei | Mocsáry Imre |
Szülei | Mocsáry Imre (1794–1842) Sréter Franciska (1805–1885) |
Foglalkozása | közíró, politikus |
Tisztsége |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Mocsáry Lajos témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
1874-től tíz évig vezette elnökként a Függetlenségi Pártot, amely azonban mindvégig ellentétekkel terhelt, az egyetértés hiányával küzdő politikai alakulat maradt. Mocsáry nemzetiségpolitikai elképzelései fokozatosan eltávolították tőle saját szövetségeseit is. Politikai pályafutását a Román Nemzeti Párt képviselőjeként fejezte be. 1892-től andornaki birtokán élt. Röpirataiban, cikkeiben továbbra is bírálta a „közösügyi rendszer” visszásságait. Utolsó éveiben a polgári radikálisokhoz közeledett.
A kiegyezést, a „deáki reáluniót” nem tartotta jó megoldásnak. Évtizedeken át szorgalmazta a közös minisztériumok és a delegációk eltörlését. Már az 1850-es évek közepén figyelmeztette kortársait a nemzetiségi kérdés fontosságára. Az 1868-as nemzetiségi törvénnyel kezdetben nem értett egyet, ám az általa sovinisztának nevezett irányzat megerősödésével végül ennek következetes végrehajtását kérte számon a mindenkori kormányokon. Röpiratok sorában fejtette ki meggyőződését, hogy az erőltetett magyarosítás és az igazságtalan választási rendszer nyomán állandósult és helytelenül kezelt konfliktusok katasztrófához fognak vezetni. A nemzetiségek követeléseinél sokkal nagyobb veszélyt látott a német expanzióban. Ennek kivédésére a szláv népekkel való szövetkezést ajánlotta. Noha ifjúkorától hirdette azt is, hogy a Kárpát-medence népei között a magyarságé az elsőség („kezében van most is a kétségbe nem vonható s nem is vont suprematia”[2]), ellenfelei többször hazaárulással vádolták meg, széles körben a romános Mocsáriulu gúnynévvel illették. A nemzetiségi sajtó gyakran fehér hollóként, Kasszandraként említette.
Utóéletére különös kettősség jellemző: bár életútját részletesen feldolgozták, és fontosabb munkáit, illetve az azokból készült szemelvényeket a 20. század második felében újból kiadták, (el)ismertsége meg sem közelíti a dualizmus korának más nagyjaiét. Népszerűsége a második világháborút követő években volt a legnagyobb, amikor életműve „haladó”, demokratikus vonásait, a Kárpát-medence népeinek békés egymás mellett éléséért tett erőfeszítéseit hangsúlyozták.