Munkáspárt (Norvégia)
norvég politikai párt / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Munkáspárt (norvégul: Arbeiderpartiet, A/Ap) szociáldemokrata politikai párt Norvégiában. A jelenlegi norvég kormány fő ereje a vörös-zöld koalíció tagjaként, elnöke, Jens Stoltenberg pedig Norvégia miniszterelnöke volt 2000–2001 és 2005–2013 között.
„Munkáspárt” lehetséges további jelentéseiről lásd: Munkáspárt (egyértelműsítő lap). |
Munkáspárt Arbeiderpartiet | |
Mottó: Alle skal med (Senkit sem hagyunk hátra) | |
Adatok | |
Elnök |
|
Frakcióvezető | Jonas Gahr Støre |
Alapítva | 1887 |
Székház | Oslo Youngstorget 2 A, 5. em. |
Ifjúsági tagozat | Arbeidernes Ungdomsfylking |
Tagok száma | 50 000 (2009)[1] |
Ideológia | szociáldemokrácia demokratikus szocializmus |
Politikai elhelyezkedés | balközép |
Parlamenti jelenlét | 1903 óta |
Nemzetközi szövetségek | Szocialista Internacionálé Európai Szocialisták Pártja (PES) SAMAK |
Hivatalos színei | vörös |
Norvégia politikai élete | |
Weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Munkáspárt Arbeiderpartiet témájú médiaállományokat. |
Hivatalos irányvonala szerint elkötelezett a szociáldemokrata eszmék mellett. Jelszava az 1930-as évek óta a „munkát mindenkinek”; adókból és illetékekből fenntartott erős jóléti államot kíván építeni. Az elmúlt 20 évben politikájában megjelentek a szociális piacgazdaság elemei: 1980-as évek liberális hullámának hatására megengedővé vált az az állami vagyon és szolgáltatások privatizációjával, valamint a személyi jövedelemadó progresszivitásának csökkentésével szemben. Önmagát progresszív pártként definiálja, amely nyitott a nemzeti és nemzetközi együttműködésre. Ifjúsági szervezete az Arbeidernes Ungdomsfylking (AUF).
19. századi alapítását követően folyamatosan növelte támogatottságát, és 1927-ben az ország legnagyobb pártja lett; ezt a helyzetét azóta is megőrizte. Ebben az évben csillapodtak le az 1920-as évek során a pártban dúló viszályok, amelyek az 1919 és 1923 közötti Komintern-tagság nyomán törtek ki. 1945 és 1961 között abszolút többsége volt a norvég parlamentben; ezt az időszakot „egypárti államnak” is szokták nevezni. 1935 óta mindössze 16 év volt, amikor nem a Munkáspárt adta a miniszterelnököt. Dominanciáját az 1960-as és 1970-es években először balról törte meg a Szocialista Néppárt. Az 1970-es évek végétől azonban a jobboldal felé is szavazatokat kezdett veszíteni, ezért az 1980-as években, Gro Harlem Brundtland vezetése alatt a jobboldal felé fordult. 2001-ben 1924 óta a legrosszabb választási eredményt érte el, ezért együttműködési megállapodást kellett kötnie más pártokkal, hogy többségi kormányt alakíthasson.