Numerikus taxonómia
From Wikipedia, the free encyclopedia
A numerikus taxonómia, más néven fenetikus osztályozás vagy fenetika a biológiai rendszertan egy ága, ami morfológiai vagy más megfigyelhető jellegbeli hasonlóságok alapján igyekszik osztályozni az élőlényeket; nem veszi figyelembe az élőlények közötti leszármazásbeli vagy evolúciós kapcsolatokat. Mára a rendszertanban szinte teljesen felváltotta a kladisztika.
Az 1960-ban, a számítástechnika kialakulásával megjelent numerikus taxonómia alapfelvetése az volt, hogy az egyes rendszertani csoportok között nagy mennyiségű, objektív adat felhasználásával kellene különbséget tenni. Úttörői, köztük Robert Sokal és Peter H. A. Sneath a következő alapelveket fektették le:
- minden tulajdonság a priori egyformán fontos,
- az osztályozásban minél több tulajdonságot figyelembe kell venni, és
- az osztályozás az egyes taxonok közötti páronkénti hasonlóságokon alapszik.[1]
Mivel a fenotípusosan jól érzékelhető tulajdonságok a legkönnyebben vizsgálhatók, ezért találkozhatunk gyakran a fenetika („phenetics”) elnevezéssel.
A fenetikai módszerek közé a csoportképzés (clustering) és ordináció különböző változatai tartoznak. Ezek kifinomult módszerek arra, hogy az élőlények által mutatott változatosságot kezelhető szintre redukálják. A gyakorlatban ez több tucatnyi változó megméréséből, majd két- vagy háromdimenziós diagramokon való ábrázolásából áll. A fenetika egyik legnagyobb technikai kihívása az egyensúlyozás a grafikonok könnyű értelmezhetősége és az egyszerűsítésükből fakadó információvesztés között.
A numerikus taxonómia legismertebb osztályozó módszere a csoportátlag-eljárás (group average, average linkage vagy UPGMA).
Módszertani problémák miatt a numerikus taxonómia sohasem volt alkalmas pl. egy teljes zárvatermő rendszer létrehozására, eljárásai azonban alkalmasak kisebb taxonok (pl. a pázsitfüvek) hasonlósági viszonyainak feltárására. A fenetika ordinációs és klasszifikációs módszerei inkább alkalmasak alacsony szintű taxomómiai szintek, pl. egy faj különböző populációinak elemzésére.[1] Szintén hasznos lehet a numerikus taxonómia azokban az esetekben, ahol a hagyományos fajfogalom nem alkalmazható, mint egyes mikrofajok, pl. az apomiktikus vadszeder monoklonális evolúciója esetében.
A fenetikai módszerek kidolgozása vetette meg egy másik rendszertani irányzat, a kladisztika számítástechnikai alapjait, és sok más tudományágra is megtermékenyítőleg hatottak. Mára a numerikus taxonómiát a rendszertanban mára csaknem teljesen felváltotta a kladisztika; annak egyes módszereit, mint a szomszéd-összevonó módszer (neighbor-joining) azonban a kladisztika is átvette, mivel a leszármazási kapcsolatok megállapításához jól használható közelítést adhat, amikor a fejlettebb, de számításigényesebb módszerek, mint a következtetés Bayes-hálóban (Bayesian inference) nem alkalmazhatók.