Pogányság
From Wikipedia, the free encyclopedia
A pogányság (a latin pāgānus = „vidéki” szóból) a szövegkörnyezettől függően eltérő jelentésű kifejezés. Tágabb értelemben a vallástalan és a kinyilatkoztatott vallásokon kívül álló embereket jelölheti; míg konzervatív keresztény nézőpontból azok, akik nem tartoznak a monoteista (egyistenhívő) vallások egyik csoportjába sem. A modern korban a pogány kifejezést többnyire már nem használják az ateisták, agnosztikusok vagy kisebb vallások hívői esetében. Az újpogány mozgalmak követői azonban csoportjuk önmeghatározásaként használják.
A pogányság egy olyan kifejezés, amelyet a 4. században használtak először a Római Birodalom politeista (nem zsidó és nem keresztény) embereire.[1] Az elnevezés egyik fő oka az volt, hogy ők egyre inkább vidéki emberek voltak a keresztény lakossághoz képest, vagy éppen csak azért, mert nem voltak Krisztus katonái, azaz nem voltak megkeresztelt hívők.[2][3]
A pogányság eredetileg a többistenhit pejoratív jelzője volt, ami az alacsonyabb rendűséget jelezte.[4] A 4. században, a kereszténység államvallássá válásakor a pogányság többnyire a „parasztság vallását” jelentette.[5] Később, a középkorban és utána a pogány kifejezést minden ismeretlen, nem-keresztény vallásra alkalmazták, és a kifejezés hamis isten(ek)be vetett hitet feltételezett.[6][7]
Napjaink pogány vallása - a modern pogányság vagy újpogányság [8][9] a panteista, a politeista vagy az animista világképet tükrözi; bár közüle néhány irányzat monoteista.[10] A mai pogányság gyakran tartalmaz olyan gyakorlatokat, mint például a természetimádat, amely megkülönbözteti a nagy világvallásoktól.[11][12]
Az egykori pogányság megismerésében az antropológiai kutatásokra, a régészeti leletek bizonyítékaira és az antik írók beszámolóira támaszkodhatunk.