A kereszténység története
From Wikipedia, the free encyclopedia
A kereszténység története az evangélium hirdetésének, és a vele szorosan összefonódó keresztény egyházak történetét jelenti. Kezdete az időszámítás szerinti első évtizedekre tehető, amikor a vallás első tanítója, a Názáreti Jézus Júdeában fellépett. A szeretetre épülő tanítása[megj. 1] részben beilleszkedett a zsidó vallás ószövetségi kereteibe, de sok tekintetben forradalmasította és túllépte azt. A korai kereszténység az 1. században gyorsan terjedt a római Júdea provinciában az apostolok, majd a pogány világban – főleg Pál apostol révén. A 4. század végére a Római Birodalom államvallásává vált, továbbá Eurázsia más területein is elterjedt.[1]
Ez a szócikk a keresztény vallás történetéről szól. Hasonló címmel lásd még: A kereszténység története (egyértelműsítő lap). |
A kereszténységnek két párhuzamos története van. Egy belső, hogy a világtörténelem során mennyire tudta megértetni a világgal a kereszténység fontosságát, azaz az egyházatyák milyen összefüggéseket tártak fel a Bibliában, az egyház milyen teológiai tanokat épített be abból, és ezáltal milyen üdvtörténeti képet rajzolnak fel híveinek. A külső történet arról szól, hogy a kereszténység hogyan viszonyult a világi történelem kihívásaira, illetve a másképpen hívők hogyan viszonyultak kétezer év alatt a kereszténységhez.