Alan Bean
amerikai űrhajós, a 4. ember a Holdon és festőművész / From Wikipedia, the free encyclopedia
Alan LaVern Bean (Wheeler, Texas, 1932. március 15. – Houston, Texas, 2018. május 26.) amerikai űrhajós, a negyedik ember, aki eljutott a Holdra, az Apollo-programban, az Apollo–12 repülés holdkomppilótájaként.
Alan Bean | |
Született | 1932. március 15.[1][2][3][4][5] Wheeler[4][5] |
Elhunyt | 2018. május 26. (86 évesen)[4][5][3][6][7] Houston[4][5] |
Sírhely | Arlingtoni Nemzeti Temető |
Iskolái |
|
Rendfokozat | kapitány |
Űrben töltött idő | 100 305 perc |
Repülések | Apollo–12 Skylab–3 |
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Alan Bean témájú médiaállományokat. |
Bean a skót MacBean-klánból származván, az ottani gyökereire is büszke texasi fiúként nőtt fel, aki a repülőmérnöki tanulmányokat választotta egyetemi témájául, amelyben egy haditengerészeti ösztöndíj segítette. Ez egyben azzal járt, hogy a diploma megszerzését követően aktív katonai szolgálatra is kellett jelentkeznie. A kiképzéseken átesve a haditengerészetnek a floridai Jacksonville-ben levő támaszpontján kapta meg első pilóta vezénylését, ahol négy évet szolgált harci pilótaként. Ezt követően 1960-ban részt vett egy berepülőpilóta képzésen Marylandben, a Patuxent River támaszponton, ahol egyik oktatója Pete Conrad volt. Ezt követően továbbtanul a Dél Kaliforniai Egyetemen, majd visszavezényelték Floridába, a Cecil Field támaszpontra, amely szolgálata közben két ízben is jelentkezett a NASA űrhajósválogatására, amelyből a második próbálkozására, 1963-ban a NASA harmadik űrhajós válogatásán tizennegyedmagával kiválogatták, hogy űrhajós kiképzésen vegyen részt, amelyet követően az Apollo-program repülésein vegyen részt.
A kiképzést elvégezve a NASA űrhajósként alkalmazta, először a Gemini–10 repülésre jelölték a tartalék személyzet parancsnokául. Ezt követően nem került az Apollo-programba, hanem az Apollo Application Programba rendelték, ahol az Apollo-hardveren alapuló, a holdexpedíciók utáni űrprogramokra való felkészülés folyt. Ennek keretében elsőként használhatta a NASA Semleges Lebegési Szimulátorát, azt a hatalmas tartályt, amelyben víz alá merülve tudják szimulálni az űrhajósok gyakorlásai során a súlytalanság hatásait. Az AAP-n dolgozott, amikor az Apollo–9-re készülő tartalék legénység egyik tagja, C. C. Williams váratlanul egy halálos repülőbaleset áldozata lett. A legénység parancsnoka, Pete Conrad Alan Beant kérte Williams megüresedett helyére Deke Slaytontól, így Bean átkerült az Apollo-programba, majd ahol az Apollo–9 tartalék holdkomppilótája lett. A NASA legénységi rotációs rendszere alapján aztán ez a legénység lehetett az Apollo–12 első számú legénysége. Így Alan Bean az Apollo–12 holdkomppilótájaként repülhetett el a Holdra, hogy Pete Conrad parancsnok társaságában precíziós leszállást hajtsanak végre az Oceanus Procellarumon, egy korábban ott leszállt ember alkotta tárgy, a Surveyor–3 holdszonda mellett. A repülés 1969. november 14-én startolt Cape Canaveralról és Beanék 1969. november 18-án szálltak le a holdfelszínre, ahol aztán két sikeres holdsétát tettek. Ezek keretében számos sikert értek el, például sikerrel látogatták meg a nagyjából három éve a holdfelszínen álló Surveyor–3-at – további vizsgálatra alkatrészeket szerelve le róla, hogy hazahozhassák azokat – és több kilométeres távolságot tettek meg gyalog. Emellett azonban Bean nevéhez fűződik a holdprogram egyik legnagyobb kudarca is: a NASA vadonatúj színes tévékamerát küldött fel, hogy ezzel még inkább elnyerhesse a lanyhuló érdeklődésű közvélemény figyelmét, ám Bean véletlenül elrontotta a kamerát, így semmilyen közvetítés nem volt a Holdról, amely nagy mértékben hozzájárult az Apollo-programra irányuló figyelem és támogatás csökkenéséhez.
A holdexpedíciót követően Bean kvázi visszatért az Apollo Applicationhöz, amikor az ebből a programból kinövő Skylab-program második személyzetes repülésének, a Skylab–3-nak kapta meg a parancsnoki jelölését. 1973. július 28-án indult másodszor a világűrbe, hogy egy 60 napos – rekord hosszúságú – tudományos expedícióra vezesse Owen Garriottból és Jack Lousmából álló legénységét, miután az előző repülésen az előző személyzet sikerrel mentette meg az űrállomást, annak startja közben történt kis híján végzetes rendellenességek hatásától. Beanék rengeteg tudományos kísérletet végeztek, mindegyik űrhajós vett részt űrsétán, köztük maga a parancsnok a harmadik alkalommal végzett űrhajón kívüli tevékenység során. A leszálláskor pedig Bean lett rövid ideig a világcsúcstartó az űrbeli tartózkodás időtávját tekintve a maga 69 nap, 15 óra és 45 percre rúgó fenntartózkodásával.
A Skylabet követőben még az Szojuz–Apollo-program tartalék parancsnoki jelölését vállalta űrhajósként, majd leszerelt a haditengerészettől és főállású NASA igazgató lett, az űrhivatal űrhajósképzésért felelős vezetőjeként. 1981-ben aztán a NASA-t is elhagyta és egy fiatalkori kedvtelését, a festészetet választotta élethivatásul. Számos művével egyedi stílust alakított ki: szinte kizárólag holdi űrhajósélményeit festette meg, különlegességként színeket adva az egyébként egyhangú szürke holdi tájnak. Hivatását egészen 86 éves koráig folytatta, amikor is egy rövid betegség után 2018. május 26-án elhunyt a texasi Houstonban. Két gyermeke, Clay és Mary Sue, valamint második felesége, Leslie gyászolta.