Atharvavéda
From Wikipedia, the free encyclopedia
Atharvavéda (Dévanágari: अथर्ववेद) a hinduizmus szent iratai közé tartozik, a védák része. Varázsénekeket tartalmaz, ezek a jadnyához, az áldozathoz kevésbé kötődő varázsigék. Feltételezett lejegyzési ideje i. e. I. évezred, védikus szanszkrit nyelven íródott.[1] A sruti irodalom része, kinyilatkoztatás, hallomás útján megismert tudás, amelyekről a legendák szerint a risik szereztek tudomást, és az idők folyamán hallomás útján adódott tovább.[2]
Védák |
|
A hinduizmus minden ortodox irányzata a védákat öröknek és tévedhetetlennek tartja. A védák szövegéhez a különböző irányzatok különböző értelmezéseket fűznek, ez a hinduizmusban máig tartó természetes folyamat. A védák jelentősége a védikus áldozat, a jadnya elvégzéséhez adott útmutatás, illetve annak alapvető része. A jadnyától, illetve a védáktól az ősi indiaiak szerint minden függ, a világ teremtése is.[3]
A védikus gyűjteményeket (szamhitákat) mantráknak is nevezik, amelyek akkor is kifejtik hatásukat, ha a szöveget annak előadója nem is érti. Himnuszokat tartalmaznak, a rendkívül bonyolult áldozati szertartások során alkalmazzák őket. A legősibb a Rigvéda. A máig fennmaradt gyűjtemény a Sákala Védaiskola szövege, 1028 himnuszt tartalmaz. Az Atharvavéda sok, már a Rigvédában is szereplő himnuszt tartalmaz.[4]
Az Atharvavédában ráolvasások, igéző formulák, varázsigék vannak. A felépítése olyan, mintha a másik három védára épülne, mindháromból tartalmaz részleteket. Ennek a szamhitának a darabjai nem szerepeltek az áldozati szertartások folyamán, ott inkább ellenőrző, hibát megelőző szerepük volt. Az Atharvavéda az egyetlen a védák közül, amely nem csak a szertartások során felhasználandó varázsigéket tartalmaz, megtalálható benne például szerelmi igézet is.