A bermiegói tiszafa Európa egyik legöregebb tiszafája. Egyes szakértők szerint mintegy 2000 éves,[1] így Európában a legöregebb, de egy másik forrás szerint kora csak 600–1000 év.[2]
Bermiegói tiszafa | |
Besorolás: természeti emlék | |
Ország | Spanyolország |
Elhelyezkedése | Asztúria, Quirós község, Bermiego |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 43° 12′ 06″, ny. h. 5° 59′ 04″ |
A spanyolországi Asztúria autonóm közösségben található a Quirós községbeli Bermiego településtől nyugatra kevesebb mint egy kilométer távolságra, az Aramo-hegységben, 750 méter körüli tengerszint feletti magasságban. Itt áll a magányos Szűz Mária-kápolna, közvetlenül mellette található a fa. Mellőle jó kilátás nyílik a környékre, többek között a Las Ubiñas–La Mesa natúrparkra.[2][1]
Magassága különböző források szerint 13–15 méter, törzskerülete 6,6–6,82 méter, míg lombkoronájának átmérője 15 méter.[1][3]
Mivel a fa egy régi, 1100-ban már írásban is említett templom mellett áll, és régen gyakori volt, hogy a templomokat korábbi pogány kultuszhelyekre építették, ezért vannak, akik úgy feltételezik, hogy ez a fa is ilyen hely lehetett. A 19. század közepéig mellette helyezkedett el a falu temetője is, a nép pedig a tiszafát hosszúéletűsége miatt különös hiedelmekkel ruházta fel, az emberek egyfajta lélekközvetítőt láttak benne.[2]
A fát 1995-ben hivatalosan is természeti emlékké nyilvánítottak, 2008-ban pedig „hosszú életű fa”-díjat kapott.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.