Damjanich János
(1804-1849) magyar katona, a 13 aradi vértanú egyike / From Wikipedia, the free encyclopedia
Damjanich János (Jovan Damjanić, Staza (ma Horvátország)[1][2][3] 1804. december 8. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy,[4][5] az aradi vértanúk egyike. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legkiválóbb magyar tábornoka lett a Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) e szerb származású katonája; vezetett zászlóaljat,[6] és hadsereget[7] is. A szabadságharc számos szép győzelme köthető a nevéhez, gyakran reménytelen helyzetből is tudott fordítani, és ezt alig árnyékolja be, hogy időnként megbetegedett, a nyári hadjárat előtt balesetet szenvedett (eltörte a lábát), és szakértelme ilyenkor kritikusan hiányzott a tisztikarból.[8]
Damjanich János | |
Született | 1804. december 8. Staza, Magyar Királyság |
Elhunyt | 1849. október 6. (44 évesen) Arad, Magyar Királyság |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Csernovics Emília |
Foglalkozása | katonatiszt |
Halál oka | kivégzés (akasztás) |
A Magyar Királyi III. Bánsági hadtest parancsnoka | |
Hivatali idő 1849. január 9. – 1849. április 28. | |
Főparancsnok | Görgei Artúr altábornagy |
Előd | Kiss Ernő altábornagy |
Utód | Knezić Károly vezérőrnagy |
A Magyar Királyság hadügyminisztere | |
Hivatali idő 1849. április 28. – 1849. május 7. | |
Miniszterelnök | Kossuth Lajos (elnökként) Szemere Bertalan |
Előd | Mészáros Lázár |
Utód | Görgei Artúr altábornagy |
Az aradi vár parancsnoka | |
Hivatali idő 1849. július 27. – 1849. augusztus 17. | |
Főparancsnok | Görgei Artúr altábornagy |
Katonai pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Ország | Habsburg Birodalom (-1848) Magyar Királyság (1848-49) |
Szolgálati ideje | 1820-1849 |
Rendfokozata | vezérőrnagy |
Egysége | III. hadtest |
Háborúi, csatái |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Damjanich János témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Kötél általi halálra ítélték, majd az aradi várban 1849. október 6-án kivégezték. Utolsó előttiként került rá sor a kötél általi halálra szánt kilenc vértanú közt, legendássá vált végső szavai: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” (Feleségével, Csernovics Emíliával, az aradi főbíró lányával 1847-ben házasodott össze.[9])
Soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert.[10]