Elektrosokk-terápia
Gyógyászati beavatkozás / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az elektrokonvulzív kezelés (ECT, illetve relaxációs elektrosokk, RES), közismert nevén elektrosokk-terápia egy gyógyászati beavatkozás a pszichiátriában. Az 1930-as években, egy római elmegyógyintézetben Dr. Ugo Cerletti kísérletezett a módszerrel páciensein. Ma is használják gyógyszeres kezelésre nem, vagy nem megfelelően reagáló betegek esetében, leggyakrabban unipoláris vagy bipoláris depresszió kezelésére.
Ez a szócikk terápiáról szól. Hasonló címmel lásd még: Elektrosokk (egyértelműsítő lap). |
Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat. |
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
|
Ezt a szócikket tartalmilag és formailag is át kellene dolgozni, hogy megfelelő minőségű legyen. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
A kezelés során a beteget ma már gyakorlatilag minden esetben műtéti altatásban és izomrelaxálásban részesítik a beavatkozás előtt, ami a görcsrohamok közben fellépő sérülések esélyét csökkenti. Az elektromos impulzust többnyire a halántékon két oldalon elhelyezett elektródákra vezetik. Az alkalmazott áramerősség készülékenként változó, 800 mA körüli. Az elektromos impulzus az epilepsziás nagyrohamhoz hasonló görcsrohamot okoz. Megfelelő izomrelaxáció mellett is szükséges a fogak és a nyelv védelme a görcsroham alatt. A kezelés leggyakoribb mellékhatása az átmeneti emlékezetzavar, fejfájás, a fogak sérülése.
A kezelés használatára nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. Általában csak akkor vetik be, ha már minden más módszer kudarcot vallott. Elvégzésének feltétele minden esetben a beteg beleegyezése.
Hatásmechanizmusa teljes mértékben nem ismert.[1] Bizonyított, hogy a hatékonyság összefügg a konvulzió időtartamával.
- Benedek István Aranyketrec című önéletrajzi regényében emlékezik egy vidéki elmegyógyintézetben végzett igazgatói munkájáról. Többek között leírja, hogy itt is altatás nélkül végezték az elektrosokkot, és ő vezette be (Magyarországon egyike volt az elsőknek), hogy altatást alkalmazzanak.