Gendzsi szerelmei
a japán irodalom egyik klasszikus alkotása (11. század) / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Gendzsi szerelmei (más néven Gendzsi regénye; japánul 源氏物語, Gendzsi monogatari) a japán irodalom egyik klasszikus alkotása, amelyet a Heian-kor csúcsán, a 11. század elején írt Muraszaki Sikibu japán nemeshölgy; egyesek szerint ez a világ első regénye[1] (bár e címet sokan a világirodalom más-más, jóval korábbi alkotásainak „igénylik”). Kavabata Jaszunari irodalmi Nobel-díjának átvételekor a japán irodalom csúcsteljesítményének nevezte.[2] Magyarul 1963-ban jelent meg először.
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek. |
Gendzsi szerelmei | |
A Gendzsi szerelmei a 12. századból származó illusztrált tekercsen | |
Szerző | Muraszaki Sikibu |
Eredeti cím | 源氏物語, Gendzsi monogatari |
Ország | Japán |
Nyelv | japán |
Műfaj | regény |
Kiadás | |
Magyar kiadó | Európa Könyvkiadó |
Magyar kiadás dátuma | 1963, 2009 |
Fordító | Hamvas Béla Gy. Horváth László |
Média típusa | könyv |
Oldalak száma | 1556 |
ISBN | ISBN 9789630788380 |
A Wikimédia Commons tartalmaz Gendzsi szerelmei témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Az 54 részre/könyvre tagolt monumentális mű Gendzsinek, a japán császár fiának pályafutását meséli el: Gendzsi, akit politikai okokból megfosztanak a rangjától, és alacsony beosztású hivatalnokként kezdi meg pályafutását, beleszeret mostohaanyjába. Tiltott szerelme és rossz házassága miatti frusztrációját számos afférban próbálja levezetni, amelyek azonban rendre balul végződnek. A történetek az ő szerelmi életén keresztül mutatják be a korabeli udvari nemesség szokásait, életét.
A Gendzsi szerelmei férfiideált teremtett: Gendzsi a jóképű, eszes, figyelmes és nagylelkű szerető mintaképe, afféle japán herceg hófehér paripán. Az udvari etikett részletes ábrázolása miatt a regény még később is az illem fontos útmutatója volt a japán arisztokrácia köreiben.
A regény műfajának tankönyvi kritériumai közül számos feltételnek tesz eleget a mű: van főszereplője, számos mellékszereplője, a fontosabb szereplők jelleme jól kidolgozott, a narráció nagyjából kronologikus, a főszereplő életében, illetve a halála után lezajló, egymást követő események köré szerveződik. A történet egyik figyelemreméltó vonása belső konzisztenciája: noha Muraszaki több száz szereplőt vonultat fel, mind összhangban öregszenek, és a családi és politikai kapcsolataik is következetesek.
Muraszaki szinte előzmények nélkül alkotta meg monogatariját, a nagy kínai regények a 14. századtól ismertek, nem korábbról, egyéb hatások elől pedig Japán el volt zárva. A japán prózanyelv sem tekinthető kialakultnak még az ő korában. Munkája tehát legalább két szempontból is páratlan: megteremtett egy irodalmi nyelvet és szinte a semmiből létrehozott egy roppant terjedelmű regényt.
Az eredeti szöveg olvasása nem könnyű feladat, mert Muraszaki a kor udvari etikettjének megfelelően – amely elfogadhatatlanul bizalmaskodónak tartotta azt, hogy más nemesekre a nevükkel hivatkozzanak – szinte egyáltalán nem használ neveket; az egyes szereplőket tisztségükkel („a bal felőli miniszter”),[3] címükkel („a második hercegnő”), vagy egyszerűen a leírásukkal („a rokudzsói hölgy”) azonosítja, és ezek az elnevezések a szereplők életének alakulását követve megváltozhatnak az egyes fejezetek között. A legtöbb modern kiadás és fordítás ezeket a megnevezéseket utólag alkotott nevekre cseréli (Kasivagi például ezen a néven említtetik a korábbi fejezetekben is, holott csak akkor „kapja”, amikor meghal). A legtöbb japán fordító is (ugyanis a mai japánra át kell ültetni a Gendzsit, kapásból nem érthető a kortárs olvasó számára sem) ezt az eljárást követi.[4]