(1901–1978) magyar publicista, író, szerkesztő From Wikipedia, the free encyclopedia
Ignotus Pál (szül. Veigelsberg Pál, Budapest, 1901. július 1.[2] – London, 1978. április 1.) publicista, író, szerkesztő, a Nyugat-alapító Ignotus Hugó fia.
Az egykori Pester Lloyd szerkesztője és vezető újságírója, Veigelsberg Leó unokájaként, Ignotus Hugó, a Nyugat egyik alapítójának és a kalocsai születésű Steinberger Janka fiaként született 1901-ben. 1908-ban apja mindkettőjük nevét Ignotus-Veigelsbergre változtatta.[3] Alig 18 évesen a Magyarországi Tanácsköztársaság idején aktív politikai szerepet vállalt és részt vett a KIMSZ diákosztályait irányító direktórium munkájában. 1919. augusztus 23-án áttért a református vallásra.[4]
1920 után polgári liberális publicistaként az Esti Kurír vezércikkírójaként vált ismertté. Többek között munkatársa volt a kor legbefolyásosabb irodalmi folyóiratainak, a Nyugatnak és a Toll című lapnak is. 1936-ban megalapította a Szép Szó című folyóiratot, az „urbánusok” folyóiratát.[5] 1938 végén a zsidótörvény elől Angliába emigrált, ahol 1940 kora tavaszától 1947 őszéig a BBC „European Intelligence of Listeners Research” osztályán dolgozott. Először fordítói-gépírói munkát végzett, később a Magyar Hírekhez került, a háború végén pedig a magyar adásnál dolgozott. 1945-től a londoni magyar követség sajtóattaséja volt, ahonnan 1949 nyarán hazarendelték.
1949 szeptemberében kémkedéssel és a szociáldemokrata „szervezkedésben” való részvétellel vádolták, majd 15 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban rehabilitálták. Kiszabadulása után a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében kapott kutatói állást. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik előkészítője volt. 1956. szeptember 16-án az Írószövetség közgyűlésén az elnökség tagja lett. 1956. november 1-jén írótársaival együtt aláírta azt a nyilatkozatot, amely a forradalom erkölcsi tisztaságáért emelt szót. A forradalom leverése után újra elhagyta Magyarországot és ismét Londonba ment, ahol 1962-ig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, valamint feloszlásáig irányította a Magyar Írók Szövetsége Külföldön nevű szervezet munkáját, fordította többek között Maugham és Maupassant műveit.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.