(1864-1938) magyar orientalista, műfordító, szerkesztő, közíró From Wikipedia, the free encyclopedia
Kecskeméthy István (Paks, 1864. január 31. – Kolozsvár, 1938. május 10.) orientalista, műfordító, szerkesztő, közíró.
A középiskolát Nagykőrösön, a református teológiát Budapesten végezte (1888), a budapesti egyetemen Énekek éneke c. értekezésével keleti és összehasonlító nyelvészetből doktorált (1890). A héber és arab nyelv, valamint az ószövetségi tudományok professzora a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben (1895–1935). Az EME és a Károli Gáspár Irodalmi Társaság rendes tagja.
Újításra törekvő szelleme egyaránt érvényesült tudományos munkásságában és politikai szereplésében. A Biblia több könyvéhez mintaszerű magyarázatot állított össze (I–VII. Kolozsvár, 1905–15), de az ószövetségi történeteket általában mítoszok és mondák "maradékának" tartotta. Élete fő műve a Biblia általa rekonstruált szövegének fordítása lett volna (az Új Testamentum 1931-ben meg is jelent), de 1935-ben agyvérzést kapott, s munkája abbamaradt. Cikkeit és tanulmányait egyházi lapok közölték; a maga szerkesztette Kis Tükör c. "képes családi hetilap"-ban (II. folyam 1926–33) szélesebb néprétegekhez kívánt szólni; lapjának sok számát egyedül írta.
A politikai életben demokratikus szándékok vezették. függetlenségi párti képviselő volt (1906–10), az első világháború után Kós Károllyal együtt a Magyar Néppárt egyik szervezője és elnöke (1922), majd az OMP reformcsoportjának egyik szószólója. A közélet demokratizálását és a román demokratikus erőkkel való szövetkezést igénylőkkel együtt 1927-ben kivált az OMP kötelékéből, s az újraalakuló Magyar Néppárt ismét elnökké választotta; közvetlen munkatársa Kós Károly és Tabéry Géza.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.