A keresztút (lat. via crucis, via dolorosa) eredetileg az a kb. 1,5 km-es útvonal,[1] melyen a keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára. Ma olyan ájtatosság, aminek segítségével a keresztény hívek Jézus szenvedésein és keresztre feszítésének eseményein elmélkedhetnek. Ennek gyakorlásához zárt térben (általában templomban) vagy szabadban (általában hegyen) elhelyeznek 14 állomást (stációt). Van, ahol a 15. stációt, a feltámadást is ábrázolják.[2] Protestáns felekezetek nem gyakorolják.
Története
Jézus keresztútjának néhány állomását nagyon korán kővel vagy kápolnával jelölték meg. A hagyomány szerint Jézus anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az úgynevezett szent körutat:
- Utolsó vacsora terme
- Annás és Kaifás háza
- Golgota
- Szentsír
- Praetorium
- Getszemáni-kert
- Olajfák hegye
- Kidron-völgy
- Sion hegye
A 14. századtól a ferencesek által vezetett zarándokok vagy ugyanezt az útvonalat, vagy a Praetorium–Szentsír közti 14 emlékhelyet (nem egészen azonosak a maiakkal) járták keresztútként. A stációk száma változó volt (7, 12, 14). Varallóban (Itália) 1520 körül 43 stációig bővítették a keresztutat. A 14 stációs keresztút világméretű elterjedése Porto Maurizió-i Szent Lénárdhoz fűződik: 1731-ben és 1742-ben a búcsúk kongregációja az általa meghatározott formát fogadta el. Ehhez később egy 15. állomást is (Jézus feltámad a halálból) csatoltak sok helyen.
A ferences rend volt a legbuzgóbb terjesztője a keresztúti ájtatosságnak, akik „szent circulus”-nak, azaz szent körjáratnak nevezték. Különösen Szent Lénárd (1676–1751) római ferences tűnt ki a keresztúti ájtatosság terjesztésében, és tulajdonképpen ő volt az, aki ezt az ájtatosságot rendszeresítette. Ő maga 576 keresztutat állított fel. Itália „apostolának” is nevezték. Negyvenéves missziós működése idején 326 népmissziót tartott Észak- és Közép-Itáliában. 1867-ben avatták szentté, 1923-ban pedig a népmissziók védőszentje lett.[3] Épp ezért a pápák a keresztutak felállításának jogát kizárólag a ferenceseknek adták, akik esetleg másokat is felruházhatnak e hatalommal. Megjegyzendő azonban, ahhoz hogy a keresztút érvényes legyen, feltétlenül szükséges, hogy mind a 14 állomáson egy-egy fakereszt legyen. Az egyes jeleneteket ábrázoló képek nem szükségesek. A történelmi Magyarországon a legszebb kálvária a selmecbányai. Franciaországban és Németországban több művészi kivitelű kálvária maradt reánk, mint pl. a frankfurti, lübecki, nürnbergi (ez utóbbi stációinak reliefjeit Adam Kraft készítette).
Állomásai (stációk)
A keresztútnak az idők folyamán kiformálódott 15 állomása:
- Pilátus halálra ítéli Jézust
- Jézus vállára veszi a keresztet
- Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
- Jézus szent anyjával találkozik
- Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
- Veronika kendőt nyújt Jézusnak
- Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
- Jézus vigasztalja a síró asszonyokat
- Jézus harmadszor esik el a kereszttel
- Jézust megfosztják ruhájától
- Jézust a keresztre szegezik
- Jézus meghal a kereszten
- Jézust leveszik a keresztről (és anyja ölébe fektetik)
- Jézust sziklasírba temetik
- Jézus harmadnapra feltámad[4]
Az egyes stációkat Jézus szenvedésének ábrázolásai (stációképek) jelzik, majd a zárókép a föltámadásra utal. A templomokban a 14 stációképet a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelző római számmal együtt. A szabadban (hegyen) emelt keresztút 14 stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és kálváriához vezet. Van, ahol a 15. stációt, a feltámadást is ábrázolják. Különösen a nagyböjt idején gyakorolják a keresztútjárást. Folytatásának tekinthető az általában húsvét és pünkösd közötti időszakban gyakorolt ájtatosság, az ún. örömút[5].
A keresztút állomásai; München, Bürgersaal:
- II. stáció:
Jézus vállára veszi a keresztet - III. stáció:
Jézus először esik el a kereszt súlya alatt - IV. stáció:
Jézus szent anyjával találkozik - V. stáció:
Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet - VI. stáció:
Veronika kendőt nyújt Jézusnak - VII. stáció:
Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt - VIII. stáció:
Jézus szól a síró asszonyoknak - IX. stáció:
Jézus harmadszor esik el a kereszttel - X. stáció:
Jézust megfosztják ruháitól - XI. stáció:
Jézust keresztre szegezik - XII. stáció:
Jézus meghal a kereszten - XIII. stáció:
Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik - XIV. stáció:
Jézust sziklasírba temetik
Jegyzetek
Források
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.