Leonard Percival Howell (1898. június 16. – 1981. február 12.)
a rasztafári vallásos mozgalom alapítója. Howell May Crawle River, jamaicai városban született 1898-ban.
1933-ban Hailé Szelasszié etióp császárrá koronázásáról kezdett tanítani, mely az afrikai diaszpóra számára – szerinte – szimbolikus ómenként (intő jelként) értelmezhető. Tanításaiban azt bizonygatta, hogy Hailé Szelasszié a „földre visszatért messiás”.
Bár ennek eredményeként letartóztatták, lázítás vádjával törvény elé állították és két évi börtönbüntetésre ítélték, a rasztafári mozgalom egyre csak nőtt.[3]
Az elkövetkezendő években Jamaica szinte minden hivatalos szervével összeütközésbe került: a parasztokkal, a szakszervezetekkel, az egyházakkal, a rendőrséggel és a gyarmati hatóságokkal is. Ennek ellenére mozgalma virágzásnak indult és ma a rasztafári vallás széles e világon elterjedt.
Világutazó volt, utazásai során számos afrikai nyelvvel megismerkedett. Amikor az Egyesült Államokban járt, égbekiáltó igazságtalanságokkal találta szemben magát. 1932-ben visszatért Jamaicába.
Nevéhez fűződik a rasztafarianizmus hat alapelve is:
- A gonoszok iránti gyűlölet
- A fekete faj felsőbbrendűsége
- A gonoszok bűneinek megbosszulása
- A jamaicai kormány és a jogi testületek elutasítása, üldözése és megalázása
- Előkészület az Afrikába való visszatérésre
- Hailé Szelasszié császár elfogadása Legfelsőbb Lénynek és a fekete nép egyetlen vezetőjének
Jegyzetek
Források
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.