amerikai rockegyüttes (1964) From Wikipedia, the free encyclopedia
Az MC5 (Motor City Five) egy amerikai rockegyüttes volt. Öt fő taggal rendelkeztek (ez a klasszikus felállás): Wayne Kramerrel, Fred Smith-szel (becenevén Sonic), Rob Tyner-rel, Michael Davis-szel és Dennis Thompsonnal. Rajtuk kívül még többen megfordultak a zenekarban.
1964-ben alakultak meg a Michigan állambeli Lincoln Park városban. Eredetileg Bounty Hunters volt a nevük, később változtatták meg MC5-ra. Pályafutásuk alatt három nagylemezt jelentettek meg.
A hard rock illetve punk műfajok egyik úttörőjeként szokták emlegetni a zenekart, a New York Dollsszal és a The Stooges-zel együtt.
Az MC5 első, Kick Out the Jams című nagylemeze bekerült az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe.
Az MC5 2012-ben véglegesen feloszlott, ám karrierjük során is feloszlottak már. Először 1964-től 1972-ig működtek, 1992-ben újraalakultak egy kis időre, végül 2003-tól 2012-ig voltak jelen, ebben az évben véglegesen feloszlottak. Rob Tyner 1991-ben elhunyt, 2012-ben pedig Michael Davis is az örök vadászmezőkre távozott, ezáltal az együttes ebben az évben feloszlott.
2018-ban Kramer bejelentette, hogy a Kick Out the Jams felvételének ötvenedik évfordulójára jubileumi turnéra indul. A világ körüli turnén a zenekart Kim Thayil, a Soundgarden gitárosa, Brendan Canty, a Fugazi dobosa, Billy Gould, a Faith No More basszusgitárosa és Marcus Durant, a Zen Guerrilla énekese alkotja.[1]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.