Magyarország megszűnt vasútvonalainak listája
Wikimédia-listaszócikk From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Ebben a szócikkben Magyarország megszűnt vasútvonalainak listája látható. A szócikk csak a Magyarország jelenlegi területén egykor megtalálható nagyvasúti vonalakkal foglalkozik, így azok a vonalak, amelyek a trianoni békeszerződés során teljesen határokon kívül rekedtek és másik ország területén szűntek meg, nem tartoznak bele. Külön oldal van a működő vonalakról: Magyarországi vasútvonalak listája.
Remove ads
A vasútvonalak bezárásának története
A vasúthálózat kiépülése
A 20. század fordulójának környéke a helyiérdekű vasutak (HÉV-ek) aranykora volt, melyekből az első világháború kitöréséig több ezer kilométer épült Magyarország akkori területén. Ekkorra a vasúti fővonalak nagy része már kiépült, viszont helyi igényekhez szabott szárnyvonalak építését az állam magánvasúti társaságokra hagyta. A törvényi szabályozás lehetővé tette, hogy a HÉV-társaságok a fővonalaknál egyszerűbb műszaki jellemzőkkel, olcsóbban építsék vonalaikat. A tervezőmérnökök jellemzően 10-12 tonnás tengelyterheléssel és 30–40 km/h sebességgel számoltak, ami akkor sem számított soknak, viszont nem veszélyeztette a vasút jövedelmezőségét.
Trianon hatása
A vasúti hálózatra az első csapást Trianon jelentette. Az új országhatárok meghúzásakor stratégiai érdekek fűződtek egy-egy vasútvonal elcsatolásához, a megmaradt hálózatnak jelentős hiányosságokkal kellett szembe nézni, mint az átlós kapcsolatok vagy a Duna-hidak hiánya. A határok gazdasági egységeket, jól működő áruszállítási irányokat vágtak ketté. Míg egyes helyeken a fővonalak szerepe lecsökkent (pl. Hatvan–Losonc), máshol helyiérdekű vasutak váltak hálózatstratégiailag fontossá (pl. Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas–Bácsalmás). Az elvágott vasutak eredeti végpontjuktól (pl. Szatmárnémeti, Nagyvárad, Szabadka) megfosztva zsákvonalként a „semmiben végződtek”.
Az elsőként bezárt vonalszakaszok köre ezekből az elvágott vonalakból került ki, melyeken a forgalmat határátmenetben – rendszerint politikai okokból – nem vették fel Trianon után.
A Horthy-korszak
Trianon megalapozott további kedvezőtlen folyamatokat is: A vasútvonalak forgalma (különösen az elvágott vonalaké) jelentősen visszaesett, a HÉV-társaságok gazdasági nehézségekkel küszködtek, amelyeket a nagy gazdasági válság súlyosbított. Az 1930-as évekre tehető az elsőként épített HÉV-vonalak elhasználódása: az akkor már 40-50 éves felépítmény élettartama végéhez közelített, azonban a nehéz anyagi helyzetű HÉV-társaságok erőforrásai korlátozottan engedték meg az átépítést. A mellékvonalak műszaki lemaradottsága állandósult. A magyar állam a nehézségeket látva az államosítás mellett döntött, így 1929-1933 között a legtöbb HÉV társaság vonala a MÁV-hoz került.
A Horthy-korszak idején a hálózat csak kis mértékben változott, hosszabb új vonalak már nem épültek. Az 1938-41 közötti magyar revíziós sikerek során a vasúthálózat bővült a visszaszerzett területekkel, sok elvágott vasútvonal így pár évre újra be tudta tölteni eredeti funkcióját (például Baja–Szabadka-Szeged). A világháború vége azonban újabb pusztítást hozott. Határátmeneteken sok helyen már nem vették fel a forgalmat, és el is bontották a pályát.
A második világháború után
A magyar vasúthálózat az újbóli területi veszteség mellett jelentős károkat szenvedett a második világháborúban. Bár az 1950-es évek során a nehézipar fejlesztéséhez kapcsolódóan a vasút kiemelt szerepet kapott a Rákosi-rendszer politikájában, az ország kommunista átszervezése és gazdasági nehézségei miatt az újjáépítés lassan haladt. Nagyszabású tervek születtek új vonalak építésére, melyekből csak kevés valósult meg.
A második világháború után Nyugat-Európában jelentős térvesztést könyvelhetett el a vasút a közút javára, az 1950-es években felfutó motorizáció kikezdte a világháborús pusztításból nehezen talpra álló vasút addigi egyeduralmát. Magyarországon hasonló motorizáció nem indult meg a kommunista gazdaság keretein belül, azonban az évtized végére a közlekedéspolitika éles irányváltást hajtott végre: a célkitűzésekben előtérbe került a közúti közlekedés fejlesztése, vasút szerepének „gazdasági felülvizsgálata”.
1959-től kezdődött a magyarországi vasútbezárások első hulláma. Nagyvasúti vonalak közül először az osztrák és jugoszláv határ mentén található Bács-Kiskun megyei, dél-baranyai és vas megyei elvágott zsákvonalak estek áldozatul. Jelentősebb bezárási hullám kezdődött a kisvasutak és gazdasági vasutak körében. Az első nagyobb felszámolt hálózat az Alföldi Kisvasút hálózata volt. 1959 és 1966 között összesen 36 vasútvonal felszámolása történt meg 425 km hosszban.[1]
Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció hatása
A közúti közlekedés térnyerésére, és az olcsó olajárakra alapozva több ezer kilométer vasúti szárnyvonal és kisvasút felszámolását irányozta elő az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció. Célkitűzése volt 1200 kilométernyi normál nyomközű kisforgalmú vasútvonal és az összes keskeny nyomközű gazdasági vasút felszámolása. Jellemzően azok a vonalak estek áldozatául, melyek még az építéskori 60-80 éves HÉV szabvány szerinti felépítménnyel rendelkeztek, így sürgős lett volna az átépítésük. Ezzel szemben előfordult, hogy a felújítás költségét meghaladó összeget fordítottak a közúttal történő kiváltásra.
A gazdaságossági felmérések során a vonalakat A, B és C kategóriákba sorolták: ezek a fővonalakat, fenntartandó mellékvonalakat és megszüntetendő mellékvonalakat jelöltek. Ezeknek alkategóriáik is voltak, különböző megkötésekkel, például vonalfejlesztési tilalom. Egy-egy vonal bezárását hosszabb vizsgálat előzte meg, mely legtöbb esetben – erősen a közút javára igazítva a statisztikákat – a bezárást mondta ki. A bezárt vonalakat legtöbbször 1 évvel a forgalom leállítása után fölszedték. A végrehajtás nem volt kizárólagos, helyi érdekek képesek voltak a vonalbezárást elodázni vagy meghiúsítani, újbóli felméréssel másik kategóriába emelni. 18 vonal 612 kilométer hosszban megmaradt a megszüntetendők közül. 1959 és 1982 között a MÁV vonalainak és állomásainak mintegy 30%-át számolták fel, amely meghaladja az európai vasutak 22,8%-os átlagát.[1]
Ebben az időszakban a közúthálózat fejlesztése mellett ugyanakkor a megmaradt vasúti mellékvonalak új járműveket, a fővonalak ezen felül pályarekonstrukciót, új biztosítóberendezéseket és villamosítást is kaptak. 1969-ben leálltak a belföldi repülőjáratok.[2] 1984-ben a magyar vasútvonalakon megszűnt a menetrend szerinti gőzvontatás.[3]
A koncepcióról utólagosan megállapítható, hogy átgondolatlan volt, mivel nem számolt az olaj árának későbbi emelkedésével, a motorizáció korlátaival, és a vasút megszüntetésének másodlagos hatásaival, mint az új ipari üzemek telepítésének nehezedése. A koncepció utolsó előtti áldozatának tekinthető őrségi vasút 1980-ban szűnt meg, azonban 20 évvel később már nemzetközi fővonalként épült újjá.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás után a vasút szállítási teljesítménye visszaesett, mivel rengeteg, addig vasúton szállító nagyüzem leállt, vagy átpártolt a közúti szállításra. A lakosság körében is jelentősen megugrott a személyautók száma, ami a tömegközlekedés térvesztésével járt. Az egyre nehezebb gazdasági helyzettel: az államadósság és a MÁV adósságának növekedésével egyre inkább elmaradtak a mellékvonalakon a fejlesztések. Az 1990-es években nagy mellékvonal-bezárási hullám nem volt, azonban 3 további vasútvonalon szűnt meg a forgalom (83, 49, 64 (részben)). Az Antall-kormány és az Orbán-kormány alatt is születtek tervek tömeges vonalbezárásokra, azok azonban nem valósultak meg. (Egy-egy vonal megszűnése lassú folyamat: legtöbbször a pálya rossz állapota miatt rendeltek el pótlóbuszos közlekedést, majd évekkel később szedték fel az addigra legtöbbször járhatatlanná vált pályát.)
A vonalbezárások újabb hulláma 2007. március 4-ével jött el, amikor 14 vasútvonalon és vonatpótló autóbuszjárat-viszonylaton állt le a személyforgalom a második Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései miatt. Bár hivatalosan „ideiglenes üzemszünetről” van szó, a forgalom teljes leállítását követően több helyen fémtolvajok tették járhatatlanná a pályát. Egyes vonalakat (pl. 129-es sz.) kizártak a forgalomból, így igény szerinti tehervonat vagy különvonat sem közlekedhet rajtuk. A vonalbezárás a következő években is közlekedéspolitikai téma lett. A 2007/2008-as menetrendváltással további 38 vonalon állították volna le a forgalmat, amely lista később 12 vonalra rövidült 2008 márciusi határidővel. Ez a tervezet nem valósult meg.
2009-re új tervek láttak napvilágot a közösségi közlekedés átalakításáról, amely további mellékvonalak bezárásával járt. A 2009. december 13-i menetrendváltással megszűnt 24 vonalon a személyszállítás. Az utolsó vonatok 2009. december 12-én közlekedtek, azonban 2010-ben 10 vasútvonalon újraindították a forgalmat.
A 2010-es években belföldi vonalbezárás nem történt, bár kísérletek történt rá amik nem kaptak végleges politikai támogatást. Belföldön egyedül a rövid Tiszaújváros - Tiszapalkonya Erőmű szakaszon szűnt meg a személyszállítás az erőmű bezárása után.
Több nemzetközi határátmeneten megszűnt a személyforgalom, bár a teherforgalom megmaradt. Szlovákia felé Somoskőújfalu, Bánréve, Sátoraljaújhely kishatárforgalmi vonatai szűntek meg, újraindult viszont a rajkai kishatárforgalom. Horvátország felé Murakeresztúr és Magyarbóly irányában szűnt meg a személyszállítás 2012-ben - utóbbi újraindult 2018-ban. Speciális esetet jelentett a menekültválság miatt 2015-ben biztonsági okokból bezárt röszkei határátmenet. Itt személyforgalom ezen a vonalon 2023 novemberében indult újra.
2020-ban a járványügyi menetrend súlyos korlátozásokat léptetett életbe vasúti mellékvonalakon, sok vonalon napi 1-2 vonatra csökkentve a kínálatot buszos pótlás nélkül. A menetrend bevezetését a közvélemény vasútbezárási kísérletként értelmezte. A legtöbb vasútvonalon 2020 során helyreállt a forgalom, de néhány vonalon 2021-ig illetve 2022-ig kitartottak a korlátozások.
Egy rövidebb vasútvonal újranyitására is sor került: 2021-ben újraindult a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút 2002-ben bezárt csisztafürdői vonala amely teljes újjáépítést kapott.
Remove ads
Megszüntetett vasútvonalak
A táblázatban azok a vonalak találhatók, amelyeknek részét vagy egészét felbontották, így a forgalom nem lehetséges rajtuk az eredeti kiépítési viszonylatban. A táblázat a forgalom leállításának időpontját jelöli, ez a menetrend szerinti vonatok közlekedésének utolsó napja. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció által megszüntetett vonalaknál rendszerint 1 év türelmi időt hagytak a forgalom megszüntetése és a bontás között. Amennyiben a fizikai elbontás időpontja ettől jelentősen eltér, külön jelöljük.
Remove ads
Egyéb vágányok
Fontosabb megszüntetett iparvágányok és összekötő vonalszakaszok.
Budaörs-Törökbálint HM iparvágány
A vágányt a rendszerváltás után szedték fel illegálisan. A 2007 tavaszán kezdődő útépítéssel teljesen eltüntették a vonal maradékát is. A nyomvonal egy részére elkerülő utat építenek. A hajdani iparvágány egyetlen ma is élő része a Budaörs-Törökbálint DEPO szakasz, itt rendszeres teherforgalom zajlik. Ez a Budaörs és Törökbálint közötti látható harmadik vágány. A két felsővezetékes az 1-es vonal, a hevederes pálya pedig az iparvágány.
Kőbányai Iparvasút
Jobbparti körvasút
Az egykori jobbparti körvasút a Déli pályaudvar és az esztergomi vonal között teremtett kapcsolatot, részben a mai szentendrei HÉV, a 61-es és 4-6 villamosok pályájának felhasználásával.
Kis-Burma és Nagy-Burma
A Burma-vasút két budapesti vasútvonalat jelent: a Kis-Burma és Nagy-Burma nevű összekötő vágányokat.
A Kis-Burma mára el lett bontva; egykor Soroksár állomásról tartott a Ferencváros vasútállomásra a Nagykőrösi úttal párhuzamosan.
A hosszabbik Nagy-Burma vágány Soroksár állomást kötötte össze Szemereteleppel. 2001-ben a Soroksártól a 142-es vonalig tartó szakasza terelőútként üzemelt. Hivatalosan nem bontották el, azonban a sínlopások miatt jelenleg járhatatlan a pálya.
Debrecen-Nyírbátori HÉV
A vasútvonal régi vonalvezetése a városon keresztül haladt, majd Apafánál merőlegesen keresztezte a nyíregyházi vonalat. A városi vonalvezetést felszámolták, a nyírbátori vonal ma Apafáig a nyíregyházi vonallal közös nyomvonalon halad.
Angyalföld–Budapest-Vizafogó
A vonal az észak-pesti ipari üzemeket szolgálta ki. A belőle kiágazó iparvágányok vége a századforduló idején még a Nagykörúton belül végződött, azonban később egyre jobban kiszorultak a város terjeszkedésével. Vizafogó állomás a mai Róbert Károly körút déli oldalán volt; a vonal aluljárón ment át a forgalmas út alatt. Az 1950-ben elkészült Árpád hídon az Újpesti vasúti híd 1955-ös megnyitásáig vasúti teherforgalom is volt, amelyet ez a vonalszakasz tett lehetővé. Később a hídra kanyarodó vágányt elbonották. A rendszerváltozás után a környező gyárak bezártak, így leállt a teherforgalom a vonalon és a vágányokat a 2000-es években elbontották. A szakasz elején a Váci út feletti hídra vezető töltést 2008 végén bontották el.
Lakitelek–Tiszaug régi vágány (korabeli néven Laky-telek–Tisza-Ugh)
A vágány a mai Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton-vasútvonal egykori vége volt. A vonal eredeti, 1896-os kiépítésekor nem lépte át a Tiszát, hanem Lakitelektől a folyóparti Tiszaug állomáshoz vezetett. Az 1952-ben átadott, Kunszentmártonig tartó folytatás elkészültével ez a nyomvonal megszűnt, és Tiszaug állomása is átkerült a folyó túlpartjára, a falu mellé. A megszűnt szakasz töltése ma is jól látható Lakiteleknél.
Remove ads
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Források
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads