Márvány
metamorf kőzet / From Wikipedia, the free encyclopedia
A márvány olyan, kalcitból és/vagy dolomitból álló metamorf kőzet, amelynek karbonátásvány-tartalma az 50%-ot meghaladja. A tiszta márvány több mint 95% karbonátásványt (kalcitot) tartalmaz. A szilikátos márványban a karbonátásvány-tartalom 50-95%. Szerkezete tömör, szemcsés. Színe a különböző szennyeződések szerint változik. Leggyakoribb a vas-oxid és a mangán-oxid okozta elszíneződés. Létezik vörös, szürke, fehér, carrarai és még számos változata. A hazai fajták (Siklós, Piszke) nem igazi márványok, csupán tömör mészkövek. Valódi márvány viszont a Szendrői-rögvidéken a felszínen is megtalálható rakacai márvány.[1]
Márvány | |
Adatok | |
Képződés típusa | metamorf |
A Wikimédia Commons tartalmaz Márvány témájú médiaállományokat. |
A márvány tetszetős felülete és időtállósága miatt évezredek óta kedvelt anyag. A márvány és a mészkő viszonylag elég kemény és tartós anyag. Fennmaradtak több ezer éves márványlépcsők is, melyek a mai napig nem koptak el teljesen. Szépsége mellett keménysége miatt volt igen kedvelt szoboralapanyag és építőanyag (burkolókő). Használják ablakpárkánynak, járólapnak, padlónak és fali burkolatnak is.
A márvàny igen szép igen tetszetős külsejű. Szép színük, különösen egyenletesen sűrű, szemcsés szerkezetük nagyon alkalmassá teszi művészeti célokra. Van különféle apró szemű és nagy szemű; a friss törési lapokon a szemcsék mindenkor erősen fénylenek, innen kapta a marmarein (fényleni) v. marmaros (fénylő) görög szóból véve a marmor, magyarul márvány nevet. A szemcsék kisebbedésével egyre veszít a fényéből, úgyhogy végül átmegy tömött mészkőbe, amely fénytelen. Viszont igen gyakran a tömött mészkő megy át márványba, aminthogy igen gyakran a tömött mészkő átkristályosodásából lett. A gyakorlatban gyakran hallani a márvány név alkalmazását nemcsak szemcsés mészkövekre, hanem az olyan mészkövekre is, melyek szép színűek, jól faraghatók és csiszolhatók.
Színe igen sokféle. Van fehér mindenféle változatban: szürke, sárga, vörös, kék, fekete, amelyek vagy egyöntetűek, vagy pedig eresek, foltosak, felhősek. Legbecsesebb a hófehér, egyformán apró szemű márvány, legritkább a sárga színű, de nem gyakori a sötétvörös sem. A sokféle színét a hozzá keveredett idegen anyagok okozzák, de okozhatják zárványok is. Sokszor bitumenes anyagok meg szén is festik szürkére, feketére, különösen a márványnak nevezett nem szemcsés, de csiszolható mészköveket. Szépségük, mintázatuk az utóbbiaknak gyakran fokozódik az által, hogy mészpát-, kalcedon- vagy kvarcerek járják át, avagy különböző alakú és helyzetű kövületeket tartalmaznak, melyek csiszolt felületen nagyon tetszetősek. A fehér márvány a levegőn gyakran megsárgul vagy megbarnul, ami onnan van, hogy a benne mindig igen kis mennyiségben meglevő színtelen vasoxid tovább oxidálódik, és sárga vasoxiddá lesz. Vasoxidtartalma következtében könnyen szét is mállik, de mállását még inkább a szén-dioxid okozza, továbbá a rajta megtelepedő zuzmók és mohák is válhatnak pusztulásának okozójává. Leginkább kristályos palák közt találni betelepülve, nagy telepeket, tömzsöket, teléreket képezve, továbbá pedig ott, ahol tömött mészkövön eruptív kőzet tört keresztül.
Mind a szín, mind a szerkezet és hozzá keveredett esetleges ásványok szerint nagyon sokféle változatát szokás megkülönböztetni. A hófehér, apró és finom szemű a szobormárvány (statuario), amely legszebben Olaszországban Pisa és Genova között Carrara mellett fordul elő és belőle faragják a legremekebb szoborműveket (legbecsesebb a statuario de Falcovaja). Bányászata több mint 2000 éves. Az ókorban mint ilyen különösen híres volt a paroszi és a pentelikoni márvány, előbbi Parosz szigetéről (Kükládok), utóbbi a Pentelikonról (Athéntől északra), mely attikai márvány néven is ismeretes. A szteatittal és csillámmal kevert, gyakran héjas elválású, majd palás szerkezetű, halvány zöldes színű márvány a cipollino (hagymácska) a rómaiak frigiai márványa, az Alpokban St. Moritz vidékén Savoyában, Piemontban, Korzikán és a Pireneusokban. A fekete színűek – általános néven anthrakolit – közül kiválóbbak a nero antico (Felső-Egyiptomból), a lukullan (Lucullus consul hozta legelőször Rómába, innen a név), a bianco in nero (fekete, fehér erezettel), a porfor (La Spezia mellett, Porto Venere) sárgás erezettel; a marmo africano fehér és vörös erezettel. A panno di morte (halál köntöse) szintén fehéresen foltos, de a foltok kövületek héjai.
A vörös márványok közül nevezetesek az egyszínű rossoantico (Felső-Egyiptomból), a marmo mandolato (Verona vidéke: Lugezzana) fehér foltokkal, a szicíliai jáspis (marmo jaspus), szalagforma fehér és zöld zeg-zugos rajzokkal; a sarencolin szürkés vagy sárgás foltokkal és sávokkal (a Pireneusokból). A verde antico (oficaleit) finom szemű márvány nemes szerpentinittel keverve, amiért az egész zöld színű felhős, sárgás vagy kékes árnyalatokkal van keverve. Nagyon változatosak a márványbreccsák, amelyek a legkülönfélébb színű márványtörmelékeknek kötőanyaggal összekerült tömegei. Nevezetes közülük a breccia di Terravezza, finoman lemezes, erősen fénylő lapocskákkal és sávokkal. Egész sorozata van továbbá a kagylós márványoknak, melyek közül híres a lumachella, a helmintolit (Karintia: Bleiberg, Tirol: Hall), amelyek színesen ragyognak, valósággal opalizálnak, amiért opalizáló márvány is a nevük.
A granitello di Mosviano (Toszkána) tele van bryozoák maradványaival, ezek kölcsönöznek neki gránitos külsőt. Erdélyben szép fehér, a carraraihoz nagyon közel álló márvány terem Csik vármegyében, Szárhegyen, a Vöröstorony-szorosban Boicán (zöldesfehér), Alsósebesen, Felsősebesen (fekete amfibol-szalagokkal), Radnán (kissé rózsaszínű), a Zsil-völgyben Szurdok-szorosban, Vulkán-hegységben stb. Vörös márványt bányásznak, Pécs környékén, Nagyvárad vidékén, Arad vármegyében, Monyászán, az Alduna vidékén Szvinica, mely a benne levő nagy ammoniteszeiről is híres. Olaszországon kívül igen gazdag márványban Karintia, Tirol, Isztria, Salzburg, Svájc, Bajorország, Skandinávia, Anglia, Skócia, Írország, Franciaország, Belgium és Spanyolország.