Nemzeti Színház (épület, 1837–1913)
budapesti színházépület, 1837–1913 között From Wikipedia, the free encyclopedia
A Nemzeti Színház Pest-Buda első a magyar nyelvű színjátszás számára épített színházépülete volt. 1837. augusztus 22-én nyílt meg a Rákóczi út (1906-ig a Kerepesi út) 3. szám alatt, ekkor még mint Pesti Magyar Színház. 1840-től lett a társulat országos intézmény, ami után játszóhelyét is Nemzeti Színháznak nevezték. 1875-ben az addig szabadon álló épületet egy bérházzal építették egybe, a Telepi György és Zitterbarth Mátyás által tervezett reneszánsz stílusú ház ekkor kapott Szkalnitzky Antal tervei nyomán klasszicista arculatot. 1908-tól a társulatot áthelyezték és a komplexum a közbeszédben megkapta a „régi” jelzőt (1964 után a lebontott Népszínház épületét is így emlegették). 1913-ban a színházat egészen, a bérházat részben lebontották. A földfelszínen az utolsó épületrészt 1954-ben bontották le. A hajdani Grassalkovich-telken 1991 óta a Kelet–Nyugat Kereskedelmi Központ áll.
| Nemzeti Színház | |
| Pesti Magyar Színház (1837-1840) | |
_út_3.,_Nemzeti_Színház._-_Budapest,_Fortepan_82138.jpg) | |
| Az 1875-ben átépített homlokzata a hozzáépített bérházzal Foto: Klösz György | |
 | |
| A színház első épületének nézőtere és homlokzata az 1840-es években | |
| Település | Pest |
| Cím | Kerepesi, 1906-tól Rákóczi út 3 (1-3). Budapest, 1088 |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1835–1837 |
| Megnyitás | 1837. augusztus 22. |
| Rekonstrukciók évei | 1855, 1875 |
| Bezárás | |
| Tervező | |
| Építész(ek) | |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | színházépület |
| Elhelyezkedése | |
 Nemzeti Színház
Pozíció Budapest térképén
| |
 é. sz. 47° 29′ 39″, k. h. 19° 03′ 37″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzeti Színház témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
1834-ben Földváry Gábor, Pest vármegye alispánja (Fáy András 1833-as, a Magyar Tudós Társaság az állandó magyar játékszínt megalapítására kiírt pályázatára elkészített értekezése nyomán[1]) meggyőzte Grassalkovich Antalt herceget, királyi ügyigazgatót, hogy ajándékozza oda a Magyar Játékszín számára, a hatvani kapun kívüli majorjának mintegy 9800 négyzetöl terjedelmű, addig faraktárnak szokott használt telekrészét olyan feltétellel, hogy az el nem adható és csakis a Nemzeti Színház céljára használható fel. Széchenyi István azonban részvénytársasági alapon egy nagyszabású, jobb elhelyezkedésű színházépületet képzelt el a pesti Duna-parton. E miatt és tekintettel a terület akkori külvárosi jellegére a vármegye közgyűlésén azt kérte, még egy évig próbáljanak alkalmasabb, grandiózusabb tervek megvalósulásához is megfelelő másik telket találni. Így csak 1835. augusztus 26-án született meg a határozat, hogy „a’ vármegye’ fundusán egy interimalis oly alkotású theatrum építessék, mellyet a’ nagyobb színház’ felállása’ idejére valami színészeti használásra lehessen kevés változtatással fordítani”.[2] Szeptember 23-án meg is történt a terület átvétele, 26-án megkötötték a szerződést az építővel, rá két napra pedig meg is kezdődtek az előmunkálatok. Bár ezután a nádor, mint a városfejlesztést irányító Szépítő Bizottság elnöke, 1835. október 15-én engedélyezte egy dunaparti díszes telek kihasítását egy állandó játékszín építésére. Ezt még a magyar színház létesítésére kiküldött pestvárosi bizottság 1835. január 28-án kelt jelentésében javasolta, de a pesti kereskedelmi testület ellenezte a Kirakodó térnél tervezett áruforgalmi jelleg egységének megtörése miatt, illetve az üzemeltetés törvényi háttere is hiányzott még. Elkészült Pollák Mihály terve is az épületre. 1835. november 13-án megszületett a 600 négyszögöles terület ingyenes átengedésről, de a telek pontos kijelölését a dunai rakpart folytatólagos kiépítésétől tette függővé.[3][4][5] Ez az intermezzo hat hétre meg is akasztotta a vármegye építkezését, de utána megújult erővel folytatták a munkálatokat. 1836 nyarára már tető alatt volt a színház és kezdődhetett a belső berendezés. Az építőbizottság Ferdinand Schütz bajor királyi udvari színházgépésszel[6] szerződött, hogy a színház gépezeteit — amiket az 1838-as pesti árvíz megrongált és megsüllyesztett[7] —, a müncheni udvari színház gépezeteinek mintájára készítse el. Bár 1837 nyarán már a befejezéshez közeledett az építkezés, amikor az alispán elrendelte az augusztus 22-i megnyitást, bár a munkálatokkal addigra még nem készültek, készülhettek el teljesen. Erről az időszakról, és a megnyitó ünnepségről Jókai Mór Kárpáthy Zoltán című regényének első fejezetében is írt.
Az egykori Kerepesi úti (a mai Rákóczi út 3. szám alatt, az Astoria szállodával szemben, a Kelet–Nyugat Kereskedelmi Központ irodaház helyén található) telken 1837-ben befejezett színház meglehetősen dísztelen, egyemeletes épület lett, melyet megyei támogatással, közadakozásból építettek. A később klasszicista stílusban átépített, ekkor még reneszánsz stílusú épületet Zitterbarth Mátyás építette Telepi György (e telken a színházra vonatkozó első tervet készítő színész, a budai színtársulat művész festője) átalakított tervei alapján.[9] Szabadon állt, fák vették körül a poros országút mellett.
_út_a_Hatvani_(ma_Kossuth_Lajos)_utcával.jpg)
Közvetetlen szomszédságában a Múzeum körút felől a Grassalkovich major egy régi magtára dísztelenkedett (1859-ben már Bisitzky Ferenc vaskereskedése és raktára is itt állt[10]), a telek keleti oldalán pedig egy hosszú, földszintes, rozoga fogadó a Griff korcsma állt. Udvarán istállók, szénaboglyák, szalmakazlak voltak. Mindkét telek és a rajtuk álló épületek kezdetben Grassalkovich, majd az 1850-es években már Westermayer József gazdag polgár neje (Rupp Mária) tulajdonában voltak.[11][12][13] Itt is, ott is gyakorta meggyulladt valami, és ilyenkor a színház is veszélyben forgott. A kocsma 1865-ben le is égett, 1867-ben ennek a helyén épült a Pannónia, homlokzattal a színház felé, aminek nyomai 1913–1914-ben még fellelhetőek voltak, a tűzfalán levő nyílásokat ekkor falaztatták be. Mellettük, a Hatvani utca (később Kossuth Lajos utca) sarkán volt a maga éjjeli betyárvilágával a Zrínyi kávéház a kis, saroktornyos és erkélyes egyemeletes Fabritius féle házban. Főként nagy vásárok idején fordultak elő kisebb-nagyobb csetepaték. 1856-ban az egész épületet lebontották, és háromemeletes ház épült a helyére, ahol 1910-ig kávéház működött, amikor végleg eltűnt, hogy a szomszédos telkekkel egyetemben helyet adjon az épülő Astoria Szállónak.[14][15][16] A színház mögött (a mai Múzeum krt. 4-6. szám alatt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A és B épületének helyén) a régi füvészkert 1850-re elvesztette eredeti funkcióját, miután átköltöztették az Üllői úti út helyére, majd az 1860-as években a két híres fotográfus, Borsos József és Doctor Albert bérelték a pesti egyetemtől a fallal körbevett egész kertet látványos projektek (például 1861 áprilisában fehér hajú albínókat mutogattak, kiállításokat tartottak, vagy épp cirkuszi mutatványosok, állatfelvonulások színhelyéül szolgált) és műterem céljára, illetve alhaszonbérbe adták a területükön működő építményeket. A kormány 1871-ben új épületeket építtetett az ásvány- és állattani múzeumok, tanszerek számára – a későbbiek során lebontották Cs. és kir. Állatgyógyintézetet, helyén alakult ki a Trefort kert. A telek közepe szabadon marad diszkertnek 1880-as évekig, akkor épült az egyetem számára két további épület. A szomszéd háromszintes nagy Kunewalder-házat még 1859-ben vásárolták meg – Semmelweis Ignác szülészete mellett ideköltözött a Balassa János vezette sebészet, az élettan és az állattan tanszékei is, a földszinten pedig az állatorvosi tanszék működött. Az orvoskari tanszékek továbbköltözése után, a század vége felé lebontották és a helyén egy korszerű egyetemi épületet emeltek, amit előbb a Műegyetem használt, de nemsokára a tudományegyetem bölcsészkara kapta meg.[17][18]
A Zitterbarth-féle épület homlokzata egyszerű nemes reneszánsz volt, a kiugró pillérek fejezetet görög kompozit rendszer szerint alkotta. A színház előtti kocsi aláhajtó négyszögű pilléreken állott és felette az első emeleten egy nyílt teraszt is magában foglalt. A dupla homlokzat mind a bejáró előtti előterén, mind magán az épületen freskó festésekkel díszült.[19] A párizsi Odeon Színház mintájára készült előcsarnokában nyolc oszlop görög korinthoszi rendszerű[19] kivitelben, itt volt a pénztár, egy lépcső vezetett a páholyokhoz és egy a karzatra; egy középbejárat vezetett a földszinti támlásszékekhez, és a bejáró két oldalán a támlásszékek mögött voltak az állóhelyek. A színpad két oldalán rendezték el a közös öltözőket, két raktár (köztük valószínűleg a díszlettár) hátul az akkori füvészkert helyén állott. Belül kezdetben tarka-barka volt, híresebb festők által készített díszítvényekkel a páholyokban,[19] később egyszínű piros lett, majd Erzsébet királyné tiszteletére a bajor nemzeti kék-fehér színt vette fel, utoljára, 1875-től[20] ismét a vörös dominált. A nézőtéri mennyezetet eredetileg kékeszöld alapon a Múzsák képével ékesítették. A páholyokban piros aranyszegélyű könyöklők voltak, a földszinti ülőhelyek zöld üléseit fehér karfával és vörös könyöklő párnával látták el.
A színház az 1840. évi XLIV. törvénycikkel (május 13-án) Nemes Pest vármegyétől és a − Pest megye Színészeti Választmánya által, a működés első három és fél évére (így eredetileg 1841 húsvétjáig) alapított − Pesti Magyar Színház részvénytársaságtól állami tulajdonba került. Az így országossá váló intézmény ezután vette fel a Nemzeti Színház nevet, ami először 1840. augusztus 8-án, Erkel Ferenc első operájának, a Bátori Máriának ősbemutatóját hirdetve jelent meg színlapon. Az átadás-átvétel teljes folyamata azonban 1854-ig elhúzódott.[21][22][23]
1845-bena színpad új előfüggönyt, a nézőhely világosabb, díszesebb kifestést kapott, utóbbit lábtámaszokkal is ellátták, és csökkentették a földszinti padok számát az ülő közönség kényelmére. Ezen kívül külön bejárást alakítottak ki a földszinti páholyokhoz.[24] A színház 1852–1854 között volt intendánsa, gróf Festetics Leó, Simontsits János gazdászati igazgató közbenjárásával újításokat célszerű javításokon (mint például két régi zongorát újakra cseréltek; a bútorzat nagy része kijavíttatták és újakkal pótolták) kívül, a közönség kényelmére ruhatárat nyittattak, a színház homlokzatán új veranda épült és a nézőtér egy első emeleti erkéllyel is bővült. Diszítménytárnak is kialakítottak egy helyiséget, továbbá a színházi melléképület egy intendánsi szobával, az iroda jobb rendezésével, egy nagy próbaszobával, s a néma személyzet számára egy öltözővel bővíttetett.[25]
1855-ben a színház belsőjének új díszítése (új függöny, csillár és szobrászati művek) Lehmann Mór bécsi császári és királyi udvari színházi díszítő terve szerint és vezérlete alatt eszközöltetett.[26] Később Tomori Anasztáz közbenjárása folytán szobrokat állítottak fel:[27] 1858-ban Katona Józsefét Züllich Rudolf készítette,[28] de mivel az kevésbé sikerült, 1860-ban a Dunaiszky László tervezte Lendvay Márton szobor került a helyére a színház elé.[29] Tervezték az előbbi újbóli és Kisfaludy Károly emlékművének elkészítését is.[30]
1855-ben a Vasárnapi Újság így írt a színházról: „téres curia”, melynek elején „oszlopzatos tornácz”, „a homlokzatán levő fülkéket szobroknak kellene ékesíteni, hanem ez nem sürgetős: az oszloptornáczból jutni az előcsarnokba [egy nagy négyszögű terem], mellyben szemközt a jegy váltók rekeszei fogadják az érkezőt, kétfelől azok mellett vannak a földszinti bejárások; a két átellenes tágas lépcső-soron pedig a páholyokba és a második emeleti nézőhelyre jutni.” A nézőtéren „három páholysor megy körül, mintegy 53 páholylyal, mellyek biborveres szőnyegekkel vannak bevonva s kívül gazdagon aranyzott oszlopokkal és czafrangokkal feldíszítve; a színpadtól balra van az udvari páholy, mellyél Ő cs.k. Fensége a kormányzó és fenséges neje számtalanszor szerencsésítnek magas jelenléteikkel. A nézőhely közepén földszínt vannak az A B C páholyok, mellyeket azért neveznek így, mert számjegyek helyett betűkkel vagynak jelölve. Ezek voltak hajdan a legkeresettebb helyek; most a fölöttük levő erkély miatt kissé sötétek.” „Eleinte ki-ki saját ízlése szerint díszíteté fel páholyát, ki kékre, ki zöldre, ki veresre; amott a legszélső jobb páholy sok ideig tarka függönyökkel volt ellátva; a benne levők, ha megunták az előadást, összehúzták a függönyöket s más mulatsághoz kezdtek. A második emelet közepén [...] a tudós társaság tartotta azt, később az igazgatóság a drámabíráló választmány tagjait rendelte bele. Itt lehete látni estenként az irodalom ó és új nevezetességeit, különösebb előadások alatt élénk kritikai szóváltásokba elegyedve. — Egyszer az igazgatóságnak eszébe jutott a páholyt elvenni a választmánytól s tagjait szétültetni a zártszékekbe, egymástól ollyan messze, hogy ne vitatkozhassanak. [...] Pár év előtt az igazgatóság egy téres erkélyt csináltatott az első emeleti és földszinti páholysorok közé [...] A második emeleti négy legszélső páholy a színésznők számára van rendeltetve. A földszinti tér két oldalon karzattal van elrekesztve a zártszékektől, a mivel annak a czélnak kellene elérve lenni, hogy a zártszék tulajdonos könnyebben juthasson a maga helyéhez. A színház plafondját (belső tetejét) hajdan a kilencz múzsák képei ékesítek, most ott is aranyozás van, czélszerü légszelepekkel. — Középről függ alá a pompás csilár, melly számos lepke- és rózsaalaku légszeszlánggal világítja be az egész teremet. Azelőtt egy kerek csilár volt ott, melly nem adott ugyan ollyan jó világot mint ez, de annál több büdösséget.” A színpad „három függönye: egy szép allegóriái képekkel festett, melly elmésen példázza nemzetünk felvirulását, egy másik csinos fehér és egy téglaszínű aranyozott, melly nem igen szép; ezeket arravaló gépek húzzák fel megtörés nélkül a magasba, s akkor előtűnik a színpad, melly a szerint tágabb vagy szűkebb, a mint a díszítményeket közelebb, vagy hátrább rakják. [...] A színpadot magát szinte légszesz világítja, mellynek fényét arra rendelt óraművel lehet szabályozni s egyszerre kioltani. Egy másik óramű arra szolgál, hogy az éji őrökre vigyázzon; mert éjszaka mind kívül, mind belől van egy őr felállítva. E leleményes óraműnek van egy zsinege, mellyet minden félórában meg kell az őrnek rántania, mire belől annak a félórának megfelelő ékecske lehajlik; ha tehát az őr egy félórát elaludt, az óra tovább megy, s azután hiába ránczigálja a zsineget, az annak a félórának megfelelő ék állva marad s reggel megtudják, hogy az őr mikor aludt s fizetéséből annyit vészit.” „A színfalak körül jobbra a férfiak, balra a nők öltöző szobái [...] Balról van a feljárás a karszemélyzet öltözőszobájába, a szabóműhelybe és énekterembe, ugyanaz lefelé vezet a zenekarba és még lejjebb a gépezet közé a színpad alá és a fűtőterembe. Innen egy hátulsó ajtócskán kijutunk az őrmester szobájába [...] s balra benyitunk a földszinti páholysor folyosójába, mellyen végig baladva ismét az előcsarnokban találjuk magunkat. Két mellék folyosó vezet innen a legfelső karzat csigalépcsőiéhez, s a padláson levő ruhatárhoz és festőteremhez”. A bal felőli lépcsőn a drámabíráló választmány szobájához jutni, ahonnan kijárás van a színház üveges elő-tornácára. A túlsó oldalon a közönség egyetlen kijárása, ami miatt nagy a tömeg és a torlódás az előadások után, mivel a másik kijárati folyosót a cukrász bérelte ki. Külön épületekben helyet kaptak még a színházi pénztár, iroda, az igazgatói szoba, könyvtár, próbaterem, és légszeszfőző helyiségei.[31]
Nagy problémát jelentett, hogy a színháznak nem voltak megfelelő kiszolgálóhelyiségei, ezért 1869-ben – a Duna-parti telkek árából befolyt összegből[32] – megvásárolták a Rákóczi út és Múzeum körút sarkán a szomszédos, úgynevezett Westermayer-féle saroktelket egy düledező, ócska egyemeletes házzal. Ide, a régi Grassalkovich-magtárból átalakított melléképületbe helyezték át a festőműhelyt és a raktárak egy részét. A színházzal fa-folyosóval volt összekötve. Az épületben két alkalommal is, előbb 1871-ben, majd 1872-ben tűz keletkezett és elrendelték lebontását. Az átalakított magtár a benne tartott rengeteg díszlettel együtt teljesen leégett, de gróf Széchenyi Ödön tűzoltóinak mégis sikerült ember feletti munkával a színházat megmenteniük. A mentésben részt vett a színház valamennyi tagja a legkisebbtől a legnagyobbig, például Benza Ida is szivattyúzta az egyik vízipuskát. Ezt az alkalmat használták fel és ismét napirendre tűzzék az eddigre menthetetlenül elavult színházépület átépítését is.[14][33]
Az első tervezetet a nagyszabású átalakításhoz 1873. szeptember 15-én nyújtották be a hatóságnál s a közmunkatanácsnál, de azt több megjegyzés érte, így új terv készíttetett, melyben főképp a lakrészek voltak előnyösebben beosztva. Erre 1874. február 28-án az építési engedély ki is adatott. Ezen terv szerint a fennálló színház a kezelési épületekkel együtt 1109 négyszögölet foglalt el; ebből a színház és a kezelési épülete 420 négyszögöl, az udvara 187 négyszögöl, a homlokzata és a bérháza pedig 502 négyszögöl. A kőmíves és kőfaragó munkákra 8 vállalkozó jelentkezett, akik közül áprilisban Wagner János építőmester ajánlatát fogadták el. Hamarosan meg is kezdődtek az ásási munkák a volt magtárnál, azonban kiderült, hogy a kedvezőtlen talajviszonyok miatt az alapot 5 lábbal mélyebbre kell ásni, a falakat pedig betonozni. A színházi szünidő (augusztus) beálltáig május 20-ával hozzáfogtak a területen állt régi bérház lebontásához. A vasmunkákat Manaberg és Steiner, az ácsmunkákat Strohofer végezte. Augusztustól megkettőzött ütemben haladtak, így a bérház Pannónia felé eső része novemberre tető alá került, amit télre ideiglenes ruhatárnak használtak, míg a bolthajtások és a pincék megépítése következő évre maradtak.[34] A bérház költségvetése és megépíttetése nagy politikai vihart kavart.[35] Az új palota néhány ékítmény elhelyezése, és szobor fölállítása kivételével 1875 augusztus végén, gyakorlatilag a Népszínházzal együtt elkészült.[20]
1874–1875-ben a színházépület homlokzatát is Wagner építész alakította át és építette egybe a sarokházzal Szkalnitzky Antal műépítész tervei nyomán. Utóbbiban főként bérlakások és üzlethelyiségek voltak, melyek bevétele a színházat gazdagította (de a lakások egy részét a színház tagjai számára tartották fenn). Ott működött a társulat Színi Tanodája is. Földszintjén alakították ki a díszletműhelyt, emeletén a jelmeztárat, míg a pincébe a két épületet — a színházat és a bérházat — ellátó kazánház került. A színházra egy további emeletet is építtetett. A bérház az utca mentén négy emeletes volt. Ezzel egyenlő magasságban építették meg a színház új homlokzatát is. A Kerepesi (később Rákóczi) és Országút (később Múzeum körút) sarkán kigömbölyített épületrészre magas kupola került. A színházi épületet előépítéssel kijjebb „hozták”, amivel a Nemzeti Színház „kilépett” a Kerepesi útra és egy vonalba került a többi bérházzal, és kellő kapcsolatba a két szárnyépülettel úgy, hogy 2,5|öllel az utca vonalán belül állt, kialakítva egy kis előtért. Az épület kialakítása egyben így a Kerepesi útra néző homlokzat fő tagozatát képezte, e mellett a helyiségek bővítésére is szolgált.[36] Ezzel a látványossággal azonban a korábbi alapvető bajokon, az épület korszerűségén továbbra sem változtatott, sőt, mint a későbbi bontáskor kiderült szinte teljesen ép voltában meg lehetett találni a színház az 1837-iki Zitterbarth-féle épület szerkezetével azonos első alakját és szerkezetét a nézőtérrel, a színpaddal és a régi falakkal egyetemben.
A színház homlokzata a földszinten egy tágas s magas előcsarnokhoz vezető három kapu volt, fölötte egy nyílt oszlopcsarnokkal, mely a második és harmadik emelet magasságát foglalta el, majd a negyedik emeleten egy háromszögű, felül jelvényekkel díszített csúcsos homlokzat állt. Belül földszinten az előcsarnokhoz és a karzathoz vezető két kényelmes lépcső volt. Az új és a színház korábbi előcsarnoka fölötté társalgó termet helyeztek el, ami fölött a festő terem kapott helyet. A karzatokhoz piszoárokat építettek, és az öltöző helyiségek nagyobbak lettek, illetve a számukat is növelték. A többi belső rész érintetlen maradt. A Pannónia melletti szárny épület földszintjén egy bolt helyiség, udvara felől a nappali pénztár volt, az emeleteken a könyvtár és lakhelyiségek. Az Országút felé eső háznak a vegytani intézet telke melletti részébe a földszintet és első emeletet elfoglaló díszletterem állt, amit a laképülettől tűzmentesen választottak el. E fölött a második emeleten a ruhatár, a harmadik emeleten a rendező lakása volt. Az épület többi részeiben magánlakásoknak voltak. Az udvari páholyhoz az Országút felőli főbejáraton lehetett eljutni.[36]
1881-ben a leégett bécsi Ring színház tragédiájával ismét nagyító alá vették. Ellenőrizték a tűzbiztonságot, ami miatt közel kétszáz ülőhelyet távolítottak el – miáltal jelentősen csökkent a bevétel, – illetve a színpad és a nézőtér közé úgynevezett vaslemez függönyt kellett felszerelni .[37][33][38] 1882-ben a Zipernowsky Károly tervei szerint készült el a Nemzeti Színház villanyvilágítása körülbelül ezer darab, 20 gyertya fényességű izzólámpával, az áramfejlesztőket ekkor még gőzgépek hajtották. Podmaniczky Frigyes intendáns 1882. március 8-i köszönőlevelében úgy írt, hogy a „gépek és lámpák minden tekintetben megfelelnek az igényeknek”.[39][40][41] Ez a Ganz és társa vállalat által biztosított, 1882-ben még a nézőtéren alkalmazott világosítás azonban a sajtóvisszhangban nem hozott osztatlan sikert.[42] 1883-ban a teljes bevilágításhoz szükséges gépek elhelyezésére a színház hátsó oldalán lévő telken földalatti gépházat építettek.[43][44] Ez után szerelték fel az 1000 Swan-féle lámpát, amivel a nézőteret, színpadot és egyéb mellékhelyiségeket világítottak meg.[45] A júliusi záró előadáson, a Philémon és Baucis dalmű alatt próbát tettek az elektromos világítással, de a fény teljesen vörösnek bizonyult, mire aztán az 1. felvonás végén visszatértek a légszeszhez.[46] Az európai színházak közül is másodikként alkalmazott színpadi villanyvilágítást 1883-ban Madách Az ember tragédiája című drámájánál – de valószínűleg csak kiegészítő világításként egyszerű formában, ahogyan az a szeptember 21-én tartott bemutató kritikáiból is kitűnik. Az 1890-es években aztán a Zipernowsky-Déri Miksa-Bláthy Ottó Titusz által megvalósított transzformátor volt, aminek segítségével megoldották a villamos áram nagy távolságra történő gazdaságos, jó hatásfokú szállítását és elosztását, sikeres gyakorlati alkalmazásának oly látványos eredményei voltak, mint Bécs kivilágítása, vagy a pesti Nemzeti Színház teljes ellátása villamos fényforrásokkal. Ez volt a világon a harmadik elektromosan világított színház, ahol már váltóáramot használtak.[47][48][38][49]
_hátsó_frontja._Fortepan_55659.jpg)
Az 1800-as évek legvégén újra előkerült egy új nemzeti színház felépítése és a telek jogi helyzetének tisztázása, amelyen az színház felépült. Ezt nehezítette a korszakban fontos úgymond „nemzetiségi kérdés” mellett a Nemzeti Színház és az Operaház, illetve a kolozsvári Nemzeti Színház helyzete. 1895-ben a belügyminisztérium vizsgálta meg a vagyonjogi viszonyokat, miután a közalapítványi királyi ügyigazgatóság felszólította a néhai Grassalkovich herceg jogutódait, akik az áthelyezés ügyébe való beleszólásra jogot tartottak, hogy nyilatkozatukat november 15-éig nyújtsák be, mert e határidő elmulasztását az említett jogról való lemondásnak tekintik. A törvényes jelentkezési időben kárpótlás iránti igényt jelentettek be rendelkezési joguk megváltásának címén gróf Breznay Pál hivatalnok és testvérei: Árpád gróf és Alexandra grófnő, akik mind az adományozónak, egyenes leszármazói (apjuk, gróf Beleznay Sámuel generális felesége Grassalkovich Zsuzsanna, a herceg húga volt), és a fáji Fáyak, mint egyik oldalág leszármazói, összesen 50 000 forintra.[50][51][52]
A tűzvizsgáló bizottság már 1904-ben megtagadta a játszási engedélyt, azonban a belügyminisztérium, ahova a tilalom fellebbezés céljából került, hatályon kívül helyezte azt. 1908-ban a kultuszminisztérium vette át a szubvencionált színházak vezetését. Ekkor azonban már a belügyminisztérium nem akarta vállalni a felelősséget és megtagadta az engedélyt, amit pedig korábban önmagának megadott. Így 1908 júniusában az előadásokat itt végleg betiltották – a társulatot ekkor átköltöztették és ezután több ideiglenes színházépületben játszott, amíg végül a Hevesi Sándor téri épületbe került.[53] 1913. június 10-én megkötött szerződés alapján a színházépület és a bérház lebontását a Báthory és Klenovits cégnek[54] 1913. szeptember 15-én kellett volna megkezdeni, de az üzletbérlők és néhány lakó kilakoltatása nehezen ment. Október elején kezdődött meg a munka. Az állam a lebontott anyagok közül fenntartotta tulajdonát a kupola körüli 4 és a színház homlokzatán álló 2 szoborra, a színházi homlokzaton levő 4 oszlopra, az utcán levő 2 darab vaskandeláberre és a Lendvay-szoborra, ami eredetileg az épület előtt, majd 1875 után a bontásig az udvarán a színpadi bejárásnál állt, aztán a bontást végző vég Orczy út 22. alatt lévő raktárának udvarán bedeszkázva feküdt,[55] 1937-ben a Blaha Lujza téri Népszínház[56] (ahol a társulat 1908-tól 1964-ig játszott[57]), 1971-ben pedig a Budai Várnegyed városrészbe, az Országház utca 21. szám elé[58] került.
Még 1913-ban elhatározták, hogy az „új Nemzeti Színházba” Nemzeti Színház múzeuma néven külön helyiséget terveznek, amelyben összegyűjtik, őrizni fogják és a közönség számára is elérhetővé teszik a Nemzeti Színház történetére vonatkozó okiratokat, a színház irattárának már akkor irodalomtörténeti értékű relikviáit, a színház elhunyt nagyjainak arcképeit, szobrait, kosztümjeit és a régi és újabb korból való nevezetesebb díszletterveket. Alapítója és ügyeinek intézője Pataki József volt. Ez a gyűjtemény az évek folyamán egyre bővült, hol egy hagyatékkal, hol filmmel, vagy épp festménnyel, de volt, hogy külön gyűjtést is szerveztek. A múzeum anyagának egy része: képek és rézkarcok, 1926-tól a Blaha Lujza téti épület büféjének, folyosóinak és igazgatósági irodáinak falain találtak elhelyezést, míg a többi anyagot a Csokonay utcai épület könyvtárszobájában és egy külön, erre a célra kiürített szobában, majd az EMKE-ház harmadik emeletének öt szobájában tárolták. 1937-ben a Nemzeti Szinház százéves jubileuma alkalmával az egész anyagot az Országos Levéltárban helyezték el. A második világháborúban, Budapest ostroma során az épületét (ahol a német csapatok hadikórházat alakítottak ki) ért bombatalálatok következtében a teljes, 1837–1937 közötti időszakot átölelő gyűjtemény elpusztult.[59][60][61][62][63][64][65][66][67][68]
A Grassalkovich-örökösök több pert is indítottak az állam ellen a bontást követően. Az elsőt, melyben az egész telek tulajdonjogára, valamint elmaradt haszon címén 3 472 000 korona összegre tartottak igényt, 1916-ban utasította el a kúria, majd 1922-ben a fellebbezési tanács. Az indokolás hangsúlyozta, hogy az örökösöknek joguk van ahhoz, hogy a rendelkezési jog megítélését kérjék, ami magában foglalja a tulajdonjogot, azonban ezt csak akkor tehetik, ha a kincstár véglegesen másként akarna rendelkezni a telekkel, mint ahogy az az örökhagyó intencióinak megfelel.[69][70] Bár 1938-ban a Grassalkovich-család oldalági örökösei mozgalmat indítottak a Nemzeti Színház számára hagyományozott telek jogi helyzetének tisztázása céljából, mely során az örökösök többsége aláírt egy egyességi ajánlatot, közben tető alá került az 1938. VII. törvénycikk, mire özvegy Majthényiné Beleznay-Bohus grófnő saját örökrésze erejéig próbapert indított a kincstár ellen, amit két fellebbezés után 1940-ben a kúria ismét elutasított.[71][72] 1941-ben végül megegyezés született, miután a négy leszármazott Beleznay gróf utód nélkül halt el, a telek negyedét tulajdonló örökös pedig belement az egyességbe, örökrészének megváltásával.[73]
A történelmi jelentőségű tömbnek 1913–1914-ben csak néhány részlete kerülte el a teljes megsemmisítést. A színház területét bokrokkal és fákkal ültették be, 1925-ben[62] a parkot a Nemzeti Színház egykori híres művésznőjéről, Márkus Emíliáról nevezték el, aki kezdeményezésére ideiglenesen szabadtéri mozgókép-színházat alakítottak ki, a nyitott fedelű Márkuspark Színpadot (ahol nyaranta a fővárosi színészek színe-java fellépett és egy időben szabadtéri filmszínház is működött). A lebontott régi Nemzeti Színház egyik oszlopfője is itt volt,[74][75] amit 1960-ban a Múzeum körút elejére, az egyetem oldalához helyeztek el egy táblával (szövege: „Itt állott a nemzet áldozatkészségéből emelt és 1837. augusztus 22-én megnyílt Nemzeti Színház. Az 1908-ban bezárt és később lebontott épület megmaradt oszlopa hirdesse az alapítók és az úttörő színészek emlékét.” volt),[76][77][78] innen 1964-ben, az aluljáró felépítésekor vitték el,[79] kettő pedig 1983-ban Varga Imre elképzelése nyomán került a Kiscelli Múzeumból a Boráros térre (a talapzaton a felirat: „A Nemzeti Színház oszlopai 1910-ből”, illetve az egyik tetején egy állatfejes aranyos edény van: a híres „nagyszentmiklósi aranykincs” egyik darabja a bikafejes ivócsanak).[80][81]
Bár számos pályázat (az első 1913-ban) és terv volt, hogy itt épüljön Nemzeti Színház, ez végül pénzhiány, a világháborúk, illetve a nagy gazdasági világválság miatt sosem történt meg. Az egykori bérház földszinti üzletsora még négy évtizedig megmaradt, és a második világháborúig divatház, cukrászda, mozi, hadigarázs és gyógyszertár is működött benne. 1954-ben bontották el.[82]
A foghíj az 1950-es évektől az M2-es metróvonal építési területként, 1973-tól[83] parkolóként szolgált, valamint az 1980-as években egy időre egy kisebb bódévárosnak (zsűrizett pavilonoknak)[84] is helyet adott. 1953–1963 között, az ország egyre rosszabb gazdasági helyzete miatt a metróépítkezés leállt és csak állagmegóvást, kisebb munkákat végeztek. 1960-ban építettek itt egy kisebb kísérleti alagútszakaszt annak kiderítésére, hogy elhagyható-e az addigi keszonos, vagyis túlnyomásos módszer, ami helyett kémiai eljárással szilárdították volna meg a talajt. A kísérlet nem sikerült, sőt olyan homok- és vízbetörés történt, hogy attól féltek, hogy a Szent Rókus Kórház beszakad az alagútba. Nem csoda, ez terület nem volt épp ideális alagútépítésre, hiszen a 18. században még nagyjából a Nagykörút vonalán egy félig-meddig elmocsarasodott Duna-ág volt.[85][86][87] 1963-ban újra megindult a földalatti gyorsvasút vonal folyamatos építése és a Kossuth Lajos utca, Rákóczi út—Kiskörút keresztezésében megépült a főváros első belterületi, csarnokos aluljárója, az Astoria-aluljáró, ami a mertó kijárata is lett egyben.[88]
Az 1370 négyzetméter nagyságú volt színház-bérház üres területét az 1960-as években is még a szomszédos Eötvös Loránd Tudományegyetem bővítésére, majd egy toronyszálló, illetve az 1970-es években az MTESZ új székházának, 1977-ben pedig nagyáruház[89] építésére szánták. 1989-ben, a Kelet–Nyugat Kereskedelmi Központ (East-West Business Center) alapozásakor újra előbukkantak a föld alatt sértetlenül hagyott alapok, azonban a pince falait csak egy rövid időre ásták ki.[90][91][92][93] Zalaváry Lajos egy 1990-es cikke szerint, a pincetömb kiemelési munkái alatt a lebontott létesítményből csak a színpad hátsó fala volt fellelhető (az ELTE telkén).[94]
A színház emlékét régi helyén Horváth János szobrászművész A régi Nemzeti Színház emlékére megnevezésű, 1987-ben felavatott 250 centiméteres mészkő emlékplasztikája őrzi.[95] Amikor 1991-ben az üzletközpont felépült, az eredetileg a Múzeum körút sarkán álló, 150. évfordulóra elkészített emléktáblát a régi Nemzeti Színház főbejáratának közelében, a Rákóczi úton állították ismét fel.[96][97][98]
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
