A vajdasági Temerinben született. 2011 óta (szerb-magyar) kettős állampolgár,[1] családja Szerbiában él. Nem színházi közegben nőtt fel. Hatodikos korában, amikor egy iskolai színházlátogatáson az újvidéki színházban látta a Sztárcsinálók című musicalt, érezte, színész akar lenni. Ezért tizenöt évesen[2] Magyarországra jött. Tagja volt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének, ahol megismerte Kovács Lehelt. Tőle hallott a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumról, melynek drámairodalmi tagozatára járt. Nem vették fel elsőre a színművészeti egyetemre – bár a harmadik rostáig jutott[2] –, így előbb az Új Színházhoz felvételizett és lett stúdiós, miközben egy polifoamgyárban is dolgozott.[3][4][5]
2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult Hegedűs D. Géza, Marton László[6] és Forgács Péter[7] osztályában. Két évig – harmad- és negyedévesként – a Vígszínházban gyakornokoskodott.[7] Szakdolgozatát A meztelenség és én a színpadon címmel írta, témavezetője Zsótér Sándor volt.[8] Az egyetem elvégzése után azonnal, 2009-től a Radnóti Miklós Színház tagja lett, ahol már 2010-ben az évad legjobb színésznőjének szavazta[9] a színház társulata és a közönség. Hét ott töltött év után a 2016–2017-es évadtól szabadúszó lett, de „fészekszínházában” több szerepét is megtartotta.[10]
A színház mellett az éneklés is érdekli. Közreműködött például 2016. március 25-én[11] a Modern Art OrchestraDinyés Dániel szerzői esten, a Dinyés Dániel-Hajós András szerző páros színházak számára készült dalaiból összeállított válogatásában.[10][12]
Fontos számára, hogy részt vegyen közügyekben. A Mosoly Otthon Alapítvánnyal és a Bethesda Gyermekkórházzal áll kapcsolatban, ahol epilepsziás gyerekekkel foglalkozik.[10]
2019 szeptemberében bejelentette, hogy babát vár.[14][15][16] 2020 áprilisában született meg kisfia, Benedek.[17][18] 2021 decemberében született meg második gyermeke.[19]
Akadálytalanul (esélyegyenlőségi műsor, 2014) - az epizód arca (április 2., az Autizmus Világnapja - a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány tevékenysége)[24]
Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2015081610015322 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
Így készült az Utóélet - WERKFILM.DRÓT online „összművészeti és társadalomkritikai alkotói” portál, 2014. szeptember 11.[2015. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva].(Hozzáférés: 2015. augusztus 16.)