Philipp Melanchthon

Philipp Melanchthon (ejtsd: filip melankton),^[3] született Philipp Schwartzerdt (Bretten (Pfalz), 1497. február 16. – Wittenberg, 1560. április 19.) német teológus, reformátor, Luther Márton munkatársa.

Philipp Melanchthon
Lucas Cranach festménye (1532)
Életrajzi adatok
Születési név	Philipp Schwartzerdt
Cím	teológus
Született	1497. február 16.[1][2] Bretten
Elhunyt	1560. április 19. (63 évesen)[1][2] Lutherstadt Wittenberg
Sírhely	Wittenbergi vártemplom
Szülei	Barbara Reuter Georg Schwarzerdt
Házastársa	Katharina Melanchthon
gyermekei	Anna Melanchthon Philipp Melanchthon Magdalena Melanchthon
Iskolái	Heidelbergi Egyetem Tübingeni Egyetem
Munkássága
Vallás	evangélikus kereszténység
Felekezet	evangélikus
Hivatal	teológus
Philipp Melanchthon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Philipp Melanchthon témájú médiaállományokat.

Életpályája

Eredeti nevét görög fordításban használta (eredeti német jelentése: "fekete föld"). Heidelbergben és Tübingenben tanult, ahol már 1514-ben előadásokat tartott Arisztotelész filozófiája és a klasszikusok köréből. 1518-ban a görög nyelv és irodalom tanára lett Wittenbergben. Itt csakhamar Lutherhez csatlakozott, tiszta gondolkodást és világos kifejezési módot adott Luther eszméihez, dialektikai ügyességéhez és exegétikai jártasságához. Szelíden mérsékelni igyekezett Luther heveskedő kitöréseit. 1521-ben adta ki Loci Communes Rerum Theologicarum című művét, amely az első nagy protestáns munka a dogmatikai teológia területén, és a szerző életében több mint 50 kiadásban jelent meg. Az Ágostai hitvallás készítésében (1530) rendkívül fontos szolgálatot tett a protestantizmus ügyének. 1541-ben Wormsba és csakhamar ezután Regensburgba ment, hogy az ottani értekezleteken védje a protestantizmus érdekeit, de míg engedékenysége kárba veszett a pápai követnél, a saját pártját is maga ellen ingerelte engedményeivel.

Luther halála után még inkább elvesztette a lutheránusok bizalmát mind a római katolikusoknak a békesség kedvéért tett engedményeivel, mind az úrvacsorai tanban a kálvini irányhoz való közeledésével. Élete végéig folytonos teológiai vitákba bonyolódott, amelyek rendkívül bántották békés lelkületét. Kora tanárként nagyra becsülte, a „Praeceptor Germaniae” (Némethon Mestere) jelzőt adományozták neki. Európa minden részéből özönlöttek hozzá a hallgatók. Írt egy görög és egy latin grammatikát, kommentárokat adott ki több klasszikus íróról, a Septuagintáról, bibliai könyvekről; írt erkölcsi irányú műveket; szerkesztett hivatalos okmányokat, nyilatkozatokat, értekezéseket, válasziratokat; széles körű levelezést folytatott barátaival és kora vezetőivel. Összes művét Bretschneider adta ki Corpus Reformatorum című nagy munkájában (28 köt., 1834–60).