Reformáció
From Wikipedia, the free encyclopedia
A reformáció vagy más nevein hitújítás, protestáns reformáció vagy európai reformáció,[1] a nyugati kereszténység egyik jelentős mozgalma volt a 16. századi Európában, amely vallási és politikai kihívást jelentett a katolikus egyház és különösen a pápai tekintély számára, ami abból fakadt, hogy a katolikus egyházban hibákat és visszaéléseket fedeztek fel. Az egyház megreformálására egy széles körű mozgalom indult. A reformáció volt a protestantizmus kezdete és egy olyan esemény, amelyet sokan az európai középkor végének és az újkor kezdetének tekintenek.[2]
A 15–16. században egyre fokozódott a katolikus egyház bírálata. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes először az általa megfogalmazott 95 tézissel hívta fel a figyelmet a hibákra (a hagyomány szerint 1517. október 31-én kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára), majd fokozatosan eltávolodott a római vezetéstől. Nem sokkal később Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt protestánsoknak nevezték, a kereszténységnek ekkor kialakuló nagy ága a protestantizmus. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához, majd megerősödéséhez vezetett. Ezek közül az evangélikus egyház (más néven lutheránus egyház) és a református egyház a legismertebbek. Befolyása megtartása érdekében a katolikus egyház az ellenreformációval válaszolt.
A reformáció okait a modern vallástörténet ma már nem leegyszerűsített fogalmak segítségével próbálja feltárni, ezért nagyon fontos, hogy ne egyetlen, hanem több reformációról beszéljünk.[3]