From Wikipedia, the free encyclopedia
A Sávuót – a Hetek ünnepe (héberül שָׁבוּעוֹת – šāvûʿôt = hetek, askenáz kiejtéssel Sovúajsz)[2] a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja, az új kenyér ünnepe. A keresztény kultúrában (más tartalommal) megfelelője a pünkösd (görögül Πεντηκόστη Pentékoszté).
A zsidó naptár szerint:
A Gergely-naptár szerint:[1]
A pészah óta tartó ómerszámlálás hét hétig tart, ezt követi a sávuót. A pészahi fizikai szabadulást a sávuóti szellemi, lelki szabadulás követi. Az ünnep Izraelben egy napos, Izraelen kívül két napig tart. Ez a három zsidó zarándokünnep (héberül: שלושת הרגלים, selóset háregálim) közül a második.
A sávuót szó esküvéseket is jelent, ugyanis e napon két eskü is elhangzott:
Pontos fordítás szerint ez a zsengék napja (יום הבכורים). Nevezik még aratási ünnepnek is (חג הקציר, Hág hakkácír, illetve a hetek ünnepének: חג שבעות, Hág sávuót) is. Mikor még állt a Jeruzsálemi templom, a szentélyben ezen az ünnepen mutatták be az új kenyeret (számos termény társaságában: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya), és ekkor ettek először belőle. Az ünnepre a nép a fővárosba zarándokolt és mindent virágokkal díszítettek, még az állatokat is. A virágokkal való díszítés szokása máig is megmaradt, a zsinagógák ilyenkor virágpompában úsznak.
A zsidó hagyomány szerint Isten ezen a napon nyilatkoztatta ki a tízparancsolatot, és ekkor adta át a Tórát, mely az írott (Tórá sebichtáv) és a szóbeli (Tórá sebealpe) tant is magában foglalta. Az ünnepet megelőző ómerszámlálás egyben felkészülés is arra, hogy a Tóra átvételét személyesen megéljék a sávuót alkalmával.
Ez az ünnep egy hosszabb sorozat (pészah, lág báómer, ómerszámlálás) lezárása. Az egyiptomi szolgaságból való szabadulás (pészah) csak a lélek és szellem szabadságának elérkezésével válhatott teljessé. Ezen az ünnepen ezt a teljessé vált szabadságot is ünnepli a zsidóság. Tulajdonképpen a nép születésének is tartják az évfordulót, ugyanis a törvények tették néppé, sőt választott néppé a zsidóságot.
A sávuót megtartásához nem szükséges különleges szertartásokat, ceremóniákat betartani, mint mondjuk a széder estéjén. Ilyenkor a külsőségek helyett a belső, a szellem és lélek ünnepel elsősorban. Az ünnepen egész éjjel tanulmányozzák a Tórát.
A nap központi eseménye a Tízparancsolat felolvasása, melyet a tisztelet jeleként állva hallgatnak végig. Előtte az előimádkozó egy alázatos, arámi nyelvű ima keretében engedélyt kér a felolvasásra (Ákdámút...). Az ünnepen Hallél-mondással is hálát adnak Istennek.
Általánosan elterjedt azonban ilyenkor az otthonok és zsinagógák virágokkal, friss lombbal való díszítése, ezzel emlékeznek arra, hogy az isteni kinyilatkoztatáskor virágba borult a Szináj hegy. Az ünnep napján, illetve a diaszpórában a napjaiban a zsidók tejes, túrós ételeket esznek, amivel a Tóra friss, éltető, tápláló erejét kívánják kifejezni: a Tóra az a tej, amellyel Izraelt, mint gyermekét táplálja Isten.
A magyarországi zsidóság ilyenkor tartja a bát micvát, a serdülő (tizenkét éves) lányok avatását is. Egyes közösségekben a zsidó halottak napját (mázkir) is ezen az ünnepen tartják (nem pészah utolsó napján), emlékezvén a zsoltárszerző Dávidra, aki ezen a napon adta vissza lelkét teremtőjének.
Szokás sávuótkor az adakozás, hogy mindenkinek teljes lehessen az öröme.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.