Szér

falu Romániában, Szatmár megyében From Wikipedia, the free encyclopedia

Szérmap
Remove ads

Szér (románul Ser) falu Romániában, Szatmár megyében.

Gyors adatok
Thumb
A széri református templom
Remove ads

Fekvése

Szatmár megyében, Bábcától délre, Szatmár megye és Szilágy megye határán fekvő település.

Története

Szér nevét 1349-ben említették először az oklevelek Zceertelek néven.

1423-ban Zeer, 1461-ben Zerthelek, 1475-ben Zeel, 1494-ben Zertheleke, Szér, 1549-ben Seel, 1570-ben Zer, Szeer, 1570-ben Szer -néven írták.

Szertelek a tőle kissé délre eső Kusaly várához tartozott, melynek romjai a Hegyes Bércz-en álltak, s az 1900-as évek elejének leírásai szerint még láthatóak voltak.

1349-ben Zceertelek birtok tárgyában Sarmasági László és testvérei egyezséget kötöttek Sámsoni Istvánnal, ezt az egyezséget Endre erdélyi vajda és szolnoki főispán is megerősítette.

1475 körüli adólajstrom Zeel települést a Jakcsiak birtokaként írta le; Jakcsi János és István között oszlott meg.

1543-ban panaszi Pázmány Péter és Jakcsi Mihály volt Szér birtokosa.

1570-ben Jakcsi Boldizsárt írták a település birtokosának.

1604-ben a Weselényiek voltak birtokosai.

1703-ban Szér Wesselényi István báró, középszolnok megyei főispán birtoka volt.

1797-ben végzett hadi összeíráskor Wesselényi Farkas volt a település birtokosa.

1847-ben 849 lakója volt, kik közül 8 római katolikus, 143 görögkatolikus, 698 református.

1890-ben 822 lakosából 725 magyar, 5 német, 90 oláh, 2 egyéb nyelvű, ebből római katolikus 13, görögkatolikus 90, evangélikus 5, református 688, unitárius 2, izraelita 24 fő volt. A település házainak száma ekkor 150 volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szér Szilágy vármegye Szilágycsehi járáshoz tartozott.

A településnek a 2011-es népszámlálás szerint 751 lakosa volt, ebből 718 magyar anyanyelvű.[1]

Remove ads

Nevezetességek

  • Református templom: 1470-ben már említették a falu kőtemplomát és czintermét. Az akkori templomnak homlokzatánál két torony állt. A jelenlegi templomot ennek helyére építették fel. A templom mennyezetén található évszám szerint 1793-ban épült fel a ma is álló templom. Anyakönyvüket 1778-ban Krasznai Sámuel pap kezdte vezetni.

Hivatkozások

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads