(1473 k.-1535) veszprémi, majd egri püspök From Wikipedia, the free encyclopedia
Szalaházi Tamás, olykor Zalaházy (1473 körül – 1535. február 10. után) megyéspüspök.
Szalaházi Tamás | |
Született | 1470-es évek Doboka vármegye[1] |
Elhunyt | 1535 Pozsony |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Tanulmányait elvégezve Beregszászon plébános, II. Lajos királynak 1519-ben levéltárnoka, majd szentszéki jegyző és főesperes. Küzdött a protestantizmus ellen. 1525-ben választott veszprémi püspök, a király rendeletére a királyné mellett maradt, akit a mohácsi csatavesztés után Pozsonyba kísért. Helyette a mohácsi csatában dalkai Hathalmy Lázár veszprémi várnagy harcolt; végül a csatatéren ottmaradt a veszprémi püspökség 200 főnyi, Hathalmy Lázár veszprémi várnagy által vezetett bandériuma.[2] Habsburg Ferdinánd pártjára állott. 1527-ben az országgyűlésen, ahol Szapolyai kegyvesztetté nyilvánította, több főurat I. Ferdinánd pártjára csábított, aki 1526. november 1-jén egri püspökké és kancellárrá nevezte ki. Inkább a politikával, mint egyházi ügyekkel foglalkozott, 1527-ben és 1537-ben visszafoglalta Veszprémet a Szapolyai-pártiaktól. 1528-ban Magyarország kormányzója volt a regensburgi birodalmi gyűlés idején.
1530 januárjában Egert elfoglalták Szapolyai János hadai, aki olasz bizalmasát, Lodovico Grittit nevezte ki egri püspökké, aki nem volt felszentelt pap, ezért csak a püspökség javadalmait élvezte. Gritti magát egri választott püspöknek nevezte. Szalaházi 1532-ben leveleket írt a Szapolyai-párti főurakhoz, hogy Ferdinándhoz csatlakozzanak és egyesítsék erejüket a török veszedelem ellen. A püspöki birtokok kezelését familiárisára, Csoron Andrásra bízta, ki egy részét saját birtokává tette. Szalaházi saját rokonát, Kecsethy Mártont segítette 1527-ben a veszprémi püspöki székbe.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.