A szalamiszi csata a görög és a perzsa hajóhadak között i. e. 480-ban, a szalamiszi tengerszorosban lezajlott tengeri ütközet, amely már a harmadik – egyben döntő – nagy görög–perzsa ütközet volt a marathóni és a thermopülai csata után.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A szalamiszi csata stratégiailag hatalmas jelentőségű volt, hiszen a perzsák győzelmük esetén nagyon közel kerülhettek volna a hőn áhított Athén elfoglalásához, a görögök sikere pedig nagy csapás lett volna a hódító Perzsa Birodalom számára. Nem meglepő tehát, hogy Xerxész, a perzsa király, nem bízta a véletlenre a csatát: 150 ezer fős sereggel és óriási hajóhaddal vágott neki a feladatnak. A görögök azonban tudták a marathóni csata után, mi ellenfelük gyenge pontja, így volt idejük felkészülni és komoly hadihajóflottát építeni.
A görögök hajói jóval kisebbek és gyorsabbak voltak, három evezősorral és döfőorral, míg a kétszeres túlerőben lévő perzsa hajók nagyok és lomhák. Ezt a görögök is tudták, így egyetlen esélyük a győzelemre az volt, ha becsalogatják a perzsákat a szűk szalamiszi tengerszorosba. A perzsák óriási hibát követtek el azzal, hogy felvették a harcot: ha pusztán ott állomásoznak, és jelenlétükkel lekötik a görög hadat, egy kisebb részük partra tudott volna szállni a Peloponnészoszi-félszigeten, ami a perzsa hadjárat igazi célja volt. Ezzel szemben rátámadtak a görögökre, ami katasztrofálisan végződött.