(1921–1987) magyar színházi rendező, színházigazgató From Wikipedia, the free encyclopedia
Vass Károly névvariáns:Velczer (Budapest, 1921. április 6. – Budapest, 1987. október 5.) Jászai Mari-díjas magyar rendező, színházgazgató.
Vass Károly | |
Született | Velczer Károly[1] 1921. április 6. Budapest |
Elhunyt | 1987. október 5.(66 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (1948) |
Kitüntetései | Jászai Mari-díj (1971)[2] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
1942-ben jogi diplomát szerzett. 1943-tól a Színművészeti Akadémia rendező szakos hallgatója volt. 1949-től a Pécsi Nemzeti Színház majd a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője volt. 1952-től két éven át az Állami Déryné Színház rendezője. A József Attila Színház egyik alapító tagja. 1955–1958-ban a Békéscsabán, 1962-ig Egerben dolgozott. 1962 őszétől a Békés Megyei Jókai Színház főrendezője, majd 1963 és 1968 között igazgatója volt. 1969-től egy évadon át a Szegedi Nemzeti Színházban volt vezető renderndező. 1970-től két évig a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta. 1972-től a győri Kisfaludy Színház rendezője, 1979–1982-ben pedig ügyvezető igazgatója volt. A magyar és a világirodalom szinte valamennyi jelentős prózai művét színpadra állította.
Jászai Mari-díj (1971)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.