Vickers-keménység
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Vickers-keménység anyagok, elsősorban fémek, ezen belül is acélok keménységének összehasonlítására szolgáló empirikus mérőszámok egyike.
A Vickers-keménység mérését az angliai Vickers Ltd-nél dolgozó két kutató, Smith és Sandland mérnökök dolgozták ki 1924-ben a Brinell-keménységmérés alternatívájaként.[1] A Vickers-keménységmérés gyakran egyszerűbben elvégezhető, mint más keménységmérési vizsgálat, mivel a szükséges számítások függetlenek a behatoló test méretétől, továbbá ugyanaz a behatoló test használható minden típusú anyagra, függetlenül annak keménységétől. A mérési elv, mint általában minden keménységmérés esetén, annak vizsgálata, hogy egy standard erőforrást alkalmazva hogyan áll ellen a kérdéses anyag a plasztikus deformációnak. A Vickers-keménységmérés bármilyen fémen elvégezhető, a mérési tartománya az egyik legszélesebb a keménységvizsgálati módszerek közül. A keménység egysége a Vickers piramisszám (HV).
A mérés során egy 136°-os gyémántgúlát nyomnak meghatározott erővel a mérendő felületre. A kiértékeléshez megmérik a lenyomat átlóit, és a kettő átlagából kiszámítják a lenyomat felületét.
A keménység (HV):
.
Ahol
- F = a behatoló test által kifejtett terhelőerő
- A = lenyomat felülete
- d = átlók átlaga