Árvíz

From Wikipedia, the free encyclopedia

Árvíz
Remove ads

Az árvíz (régiessé vált szóval vízözön) egy folyóvíz vagy vízfolyás középvízimedrének partélét meghaladó, illetve a középvízi mederből kilépő víz.[1] Köznapi szóhasználatban az árvíz a víz szintjének olyan mértékű emelkedése, amikor az a medréből kilép. Fontos megkülönböztetni az áradástól, amikor a vízszint ugyan megemelkedik, de a mederből nem lép ki a víz. Az árvíz nem jelent feltétlenül katasztrófahelyzetet.

Thumb
Árvíz Budapestnél 2013-ban
Remove ads

Csoportosítása a víz forrása szerint

Az árvizek három nagy csoportja, a jégtorlódásból adódó jeges árvíz (ilyen volt például az 1838-as pesti ár), az egyszerre olvadó hótömegből keletkező tavaszi árvíz (ez okozott a Duna felső szakaszán 150 éve nem látott vízszintet 2006 márciusában), illetve a nagy tavaszi vagy nyári esőzésekből keletkező zöldár.

Nevezetes árvizek

Magyarországon

Külföldön

  • 1966, 2000, 2019: Velence (Olaszország)
  • 2002, 2024: az Elbán (2002-ben Drezdában az árvízi védekezés gyakorlatilag összeomlott, míg 2024-ben a Carola-híd leszakadása is nehezítette a védekezést)
Remove ads

Az árvízjelzés

Az árvízjelzés lényege az árvíz magasságának és bekövetkezési idejének kiszámítása. A folyó felső szakaszán és a mellékfolyókon leolvasott, meg a középső és alsó szakaszon beálló mérceállás között bizonyos, ha nem is állandó, de többé-kevésbé határozott törvényeknek hódoló viszony van, így, amennyiben ezeket a törvényeket ismerjük, a felsőbb fekvésű helyek mérceállásaiból következtethetünk az alsóbb helyeken bekövetkező vízmagasságokra.

Villámárvíz

Rövid ideig tartó, de igen heves esők által kiváltott árvíz, amely során a vízfolyás kisvízi vízhozama órákon belül akár több százszorosára is duzzadhat. Jellemzően hegy- és dombvidékek kisebb vízfolyásain alakul ki, a csapadékterhelés – tekintve a sokkal kisebb vízgyűjtőket – általában a teljes vízgyűjtőn jelentkezik. Időintervalluma általában fél órától 6 óráig terjed, de több árhulláma is lehet. A második árhullám a telített talaj miatt már kevesebb esővel is magasabb lehet az elsőnél. A villámárvizek sokszor nagy erózióval járnak együtt, amelynek során az egyik helyről értékes termőtalaj tűnik el, míg a völgyfenéki területeken a hordalékbeborítás okoz gondokat. A hordalék a vízelvezetők áteresztő képességét is csökkenti, tovább fokozva ezzel a károkat. Gyors lefolyása miatt nagyon nehéz a villámárvíz ellen védekezni, ezért a felkészülés szerepe nagyon fontos. A megelőzéshez a vízgyűjtő komplex és a helyi adottságokra szabott rendezése szükséges, melynek eleme lehet például az erdősávok kialakítása, vízmosáskötések, záportározók létesítése. A villámárvízek nem új keletű jelenségek, de a szélsőségesebbre forduló időjárás és az emberek által kedvezőtlenül átalakított táj miatt a gyakoriságuk és intenzitásuk növekszik.[4][5]

Remove ads

Képgaléria

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads