3050-es mellékút (Magyarország)

út Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A 3050-es számú mellékút egy négy számjegyű országos közút-szakasz volt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legészakibb részén. Úgy tűnik, hogy önálló útként megszűnt, a 3-as főút része lett.

Gyors adatok

A 3-as főútból ágazik ki, annak 240+500-as kilométerszelvényénél, Hernádszurdok közigazgatási területén, a kezdeti szakaszán egyirányú útként; párja ezen a szakaszon a 33 604-es út. Utóbbival bő 300 méter után találkozik, miután az áthaladt a 3-as út felüljárója alatt és beletorkollott a 3050-esbe. Itt az út északkeleti irányba fordul, keresztezi a Miskolc–Hidasnémeti-vasútvonalat, majd a Hernád közelébe húzódik és első kilométere után átlép Hidasnémeti területére.

Második kilométere előtt nem sokkal keresztezi a Szerencs–Hidasnémeti-vasútvonalat is, majd beér Hidasnémeti házai közé, ahol az első szakasza a Pesti utca nevet viseli. Mielőtt elérné a 2,500-as kilométerszelvényét, egy körforgalomhoz ér: itt ágazik ki belőle dél felé a 3708-as út, egyben az út északi irányba fordul, Kassai utca néven. A 3,400-as kilométerszelvényénél kiágazik belőle a 26 322-es út, nyugat-északnyugat felé, majd a falu legészakibb házait elhagyva Tornyosnémeti területére lép át. Ez utóbbi település központját nem sokkal az ötödik kilométere előtt éri el, ott a neve Fő út. Utolsó szakaszán még keresztezi a Kassa–Hidasnémeti-vasútvonalat is. A 3729-es útba torkollik, még azelőtt, hogy ez az út elérné nyolcszázadik méterszelvényét.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 6,219 kilométer.

Remove ads

Források

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads