68-as busz (Budapest)

budapesti autóbuszvonal From Wikipedia, the free encyclopedia

68-as busz (Budapest)
Remove ads

A budapesti 68-as jelzésű autóbusz Kispest, Vas Gereben utca és Akadémiaújtelep, 525. tér között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

Gyors adatok
Gyors adatok
Gyors adatok

Mindenszentek ünnepekor 68B (korábban 68A) jelzéssel betétjáratot is indítanak a megnövekedő utasforgalom miatt az Új köztemető és Kőbánya-Kispest között.[1][2]

Remove ads

Története

1955. augusztus 29-én az 51A viszonylatot a Kispest, Hunyadi utca és Rákosszentmihály, Csömöri út között meginduló 68-as buszjárat váltotta fel.[3]

Temetői járatként a Hunyadi utca és az Új köztemető között 68A jelzésű betétjárata is közlekedett. A 68-as busz 1963-ban már a Kispest, Élmunkás lakótelepig járt, majd 1977. május 20-án meghosszabbították az Akadémiaújtelepig, a Vörös Hadsereg útja helyett pedig az Ady Endre úton közlekedett. 1977. augusztus 20-ától az Újhegyi út helyett a Sibrik Miklós úton járt, az Újhegyi lakótelep érintésével. A Sibrik Miklós úti felüljáró átadása után a Vasgyár utcát és a Lehel utcát nem érintette.

2018. június 30-ától hétvégente és ünnepnapokon,[4] majd 2022. január 10-étől minden nap az autóbuszokra kizárólag az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.[5]

2023. március 18-ától megosztva, részint 268-as jelzéssel, a Kossuth Lajos utca helyett Akadémiaújtelep felől a Vas Gereben utca – Nádasdy utca, visszafelé a Nádasdy utca – Hofherr Albert utca útvonalon érik el az Ady Endre utat. A 68-as buszok emellett Akadémiaújtelep irányában érintik a 194-es buszok Vas Gereben utca megállóhelyét is.[6][7]

Remove ads

Útvonala

További információk Akadémiaújtelep, 525. tér felé, Kispest, Vas Gereben utca felé ...
Remove ads

Megállóhelyei

További információk Perc (↓), Megállóhely ...
Remove ads

Képgaléria

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads