Apollo

Apollo római isten, a görög Apollón megfelelője, a gyógyítás, a Nap, a művészetek istene, Iuppiter és Latona gyermeke. Ikertestvére Diana.

Apollo
Lycian Apollo, az i. e. 4-ik századi görög műalkotás római kori másolata (Louvre Múzeum)
Nem	férfi
Szülei	Latona Iuppiter
Testvér	Diana
A Wikimédia Commons tartalmaz Apollo témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk a római istenről szól. Hasonló címmel lásd még: Apolló (egyértelműsítő lap).

Apollo kultuszát i. e. 443-ban honosították meg Rómában, amikor egy járvány miatt Sibylla jóslataihoz folyamodtak. A jóslat szerint csak Apollón isten segíthetett a járvány leküzdésében. Korábban is ismerték az etruszk panteon Apulu nevű istene révén, de tisztelete nem volt jelentős. A görög mintát kiegészítették még a napisteni attribútumokkal, mert bár a görög Apollónnak is voltak szoláris vonatkozásai (tüzes nyilai a napsugarakat jelképezték), ott volt külön napisten (Héliosz). Apollo kifejezetten napistenné vált a rómaiaknál, akinek testvére, Diana a holdistennő. Sol (vagy Sol Invictus) jóval későbbi fejlemény a római mitológiában.

A Római Köztársaság végéig kevésbé fontos isten maradt, amíg Augustus princeps nem tette őt személyes védőistenné.

Jelentése a rómaiak számára

Általánosságban a rómaiak Apollót megmentő istenként tisztelték, mind a járványok vagy ellenséges támadások okozta szükséghelyzetekben, mind pedig minden más szükséghelyzetben. Az interpretatio Romana tehát csatlakozott a görög Apolló egyik lényegi vonásához.

Ezenkívül jóslatokat adott, a zene és az életöröm istene volt. Ha azonban haragudott, szigorú és büntető isten lehetett, akivel akkor meg kellett békülni. Apolló erős isten volt. Diana, mint a görög Artemisz megfelelője, Apolló ikertestvére volt.

De főként Phoebus Apollót – akit később Sol Invictusszal azonosítottak^[1] – tisztelték a rómaiak napistenként. Ő lett az augustus korszak, amelyet arany- vagy apollói korszaknak is neveztek, védőistene.

Apollo a Római Birodalomban

A hatalmas Római Birodalomban a provinciákban Apollót más neveken is ismerték. Így például a kelták Apollo Atepomarus néven tisztelték, aki valószínűleg a lovak és a lovasok istene volt.^[2] Galliában Belenos istennel azonosították, így Apollo Belenus néven ismerték, aki a nap és a gyógyítás istene volt, és Gallián kívül, főként Észak-Olaszországban és Illíriában is tisztelték.^[3] Britanniában Apollo Cunomaglus („kutyakiképző”) néven tisztelték Diana és Silvanus mellett egy közös szentélyben Nettleton Shrub-ban, Wiltshire-ben. Itt valószínűleg vadászat isteneként tisztelték.^[4] Egy eredeti kelta gyógyító istent Apollo Grannus néven tiszteltek az egész birodalom nagy részén gyógyító és napistenként.^[5] Egy másik kelta gyógyító istent is tiszteltek Apollo Moritasgus néven, amint azt egy Alesia-i feliratról tudjuk, társával, Damona istennővel együtt. Apollo Vindonnus (fényes fény) néven, kelta gyógyító és napistenként, Essarois-ban volt egy temploma, ahová főleg szemgyógyítás céljából jártak a hívők.^[6] Galliában Apollo Virotutis (az emberiség jótevője) néven is tisztelték.^[7]

Történelem

Római Királyság

Róma utolsó királyainak uralkodása alatt a görögök Magna Graecia-ból (azaz Dél-Itáliából és Szicíliából) végzett szolgálata eljutott Rómába. A Cumae-i Szibillából, egy görög poliszból Tarquinius Superbus, Róma utolsó királya vásárolta meg a szibillai könyveket. A delphoi jósdát is felkeresték a rómaiak.

Római Köztársaság

Később további nyomokat találunk a delphoi jóslattal folytatott konzultációról, például Veii ostromakor, amikor Camillus a város elleni támadás során a zsákmány tizedrészét ígérte az istennek, ha vállalkozása sikerül, vagy a cannae-i csata után stb. Az első templomot Kr.e. 432-ben építették fel Apollón számára Rómában, amikor pestis tombolt a városban, négy évvel később hivatalosan felszentelték. Kr. e. 399-ben ismét nagy pestis volt, majd a szibillai könyvek beszámolója szerint először tartottak lektisterniát, amelyben Apollónnak, Latonának (ahogy anyját Rómában nevezték) és Dianának (akivel Apollón nővérét, Artemiszt azonosították) kiemelkedő szerepe volt. A szibillai könyvek szerint a második pun háború legzavarosabb időszakában megalapították a ludi Apollinares-t (július 6-13.), amelynek során versenyeket tartottak és színházi előadásokat adtak elő. Apolló ünnepe szeptember 23-ra esett.

Római Birodalom

Mint már említettük, Augustus különösen kedvelte Apolló kultuszát. Magát a isten különleges pártfogoltjának tartotta, és az Actiumnál aratott győzelmét az isten közreműködésének tulajdonította. Bővítette és gazdagította a szentélyt, amelyet az istennek emeltek a szigeten, és Rómában is megünnepelte azokat a játékokat, amelyek Actiumban az isten ünnepköréhez tartoztak. Ezenkívül egy gyönyörű templomot épített Apollón Palatinus-nak a Palatinus dombon, saját palotája mellett. Ettől kezdve ebben a templomban őrizték a szibillai könyveket. Augustus helyreállította Róma legrégebbi Apollón-templomát, az úgynevezett Apollón Sosianus-templomot is. Végül Augustus a ludi saeculares (a század játékok) ünnepségét, amelyet korábban a chtonikus isteneknek szenteltek, Apollóra és nővérére, Dianára ruházta át, miközben Jupiter és Juno is részesült az ünnepségben. Valójában ez egy megtisztulási és megbékélési ünnep volt. Fiúk és leányok kórusa egy carmen saeculare (századvers) keretében Apollót és Dianát hívta segítségül, hogy áldást adjanak a római államra. Ez a carmen saeculare a mai napig fennmaradt. A római költő Horatius komponálta.