Aurel Vlaicu

Aurel Vlaicu (Bencenc, 1882. november 19. – Bănești, 1913. szeptember 13.) erdélyi román mérnök, feltaláló, a repülés egyik úttörője.

Aurel Vlaicu
Született	1882. november 19. Bencenc
Elhunyt	1913. szeptember 13. (30 évesen) Câmpina
Állampolgársága	román
Foglalkozása	fedélzeti mérnök feltaláló pilóta
Iskolái	Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Müncheni Műszaki Egyetem
Halál oka	légi közlekedési baleset[1]
Sírhelye	Bellu temető Chișinăui központi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Aurel Vlaicu témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Aurel Vlaicu és a Vlaicu II.

Életútja

A Hunyad megyei Bencenc faluban született. A szászvárosi Kun Kocsárd református gimnáziumban tanult, mely ma Aurel Vlaicu nevét viseli, majd 1902-ben Nagyszebenben érettségizett.^[2] Mérnöki tanulmányait a budapesti Műegyetemen kezdte, majd 1903-1904-ben Pólában a tengerészetnél teljesített katonai szolgálatot; ezt követően a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen 1907-ben szerzett mérnöki oklevelet.^[2] 1908-tól Rüsselsheimban dolgozott az Opel-művekben, majd visszatért szülőfalujába, és 1909-ben egy vitorlázó repülőgépet épített, amellyel több repülést hajtott végre.^[3]

Barátja, Octavian Goga tanácsára 1909 őszén Bukarestbe költözött abban a reményben, hogy megfelelő anyagi támogatást talál tervei megvalósításához. 1909. november 2-ától a hadseregnek dolgozott, és elkezdte első repülőgépének, a Vlaicu I-nek az építését.^[4] Az első repülést ezzel a géppel 1910. június 17-én végezte.^[2] 1910. szeptember 26-án a hadsereg őszi hadgyakorlata során Slatináról egy hadiparancsot vitt Piatra Oltra; ez volt az első légi úton kézbesített üzenet a román hadsereg történetében.^[4]

1911-ben megépítette a Vlaicu II-t, amellyel több bemutatót tartott. 1912-ben egy első és négy második díjat nyert az ausztriai Aspernben június 23-30 között rendezett repülőtalálkozón; ezzel Románia a harmadik helyen végzett Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia mögött.^[2][4]

1913-ban önkéntesként vett részt a második Balkán-háborúban, melynek során több felderítő repülést hajtott végre Bulgária felett.^[4] 1913-ban halt meg Câmpina mellett, amikor a Vlaicu II-vel megpróbálta átrepülni a Kárpátokat.^[3] Valószínűleg szívrohamban halt meg, de családja úgy tartotta, hogy gyilkosság áldozata lett.^[5] Bukarestben, a Bellu temetőben helyezték örök nyugalomra, katonai tiszteletadás mellett.^[4]

Halálakor a kétüléses Vlaicu III félig kész állapotban volt, ezt barátai, Giovanni Magnani(wd) és Constantin Silișteanu befejezték, és 1914-ben több kísérleti repülést hajtottak végre vele. Amikor 1916-ban az első világháború során a német hadsereg elfoglalta a román fővárost, a Vlaicu III-at Németországba vitték. A gépet utoljára 1940-ben látták Berlinben egy repülőgép-kiállításon.^[2]

1948-ban a Román Népköztársaság Akadémiája post-mortem tagjává választotta.^[2]

Két romániai település viseli a nevét: Haufan Maros megyében és Bencenc Hunyad megyében.^[2]