Bekim Fehmiu

albán nemzetiségű jugoszláv színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Bekim Fehmiu
Remove ads

Bekim Fehmiu (Szarajevó, 1936. június 1.Belgrád, 2010. június 15.) albán nemzetiségű jugoszláv színész.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

1941-ben családja az albániai Shkodrából Prizrenbe költözött; itt töltötte gyermekkorát. Pályáját a pristinai Területi Színházban kezdte, majd a belgrádi Színművészeti Főiskolán 1960-ban szerzett diplomát, s a Jugoszláv Drámai Színház szerződtette tagja sorába 1967-ig. 1957-től filmezett. 1958-ban a kragujevaci ifjúsági, 1961-ben pedig Újvidéken a Sterija-játékok alkalmával aratott sikert, illetve nyert díjat. Az 1960-as évek derekán került az élvonalba.

2010. június 15-én önkezüleg vetett véget életének belgrádi lakásában.[1]

Munkássága

1966-ban a Szerelem ideje (1965) egyik epizódjának, az Útnak központi figurájaként a pulai fesztiválon Ezüst Aréna-díjat kapott. Aleksandar Petrović Találkoztam boldog cigányokkal is (1967) című filmdrámájában a főszerepet, a tollgyűjtő Bora cigányt alakította. Ez a szerep lett nemzetközi karrierjének kiindulási pontja. Olaszországban többek között a világhírű operaénekesnővel, Anna Moffóval játszott együtt, majd rábízták a hármas koprodukcióban forgatott Odissea (1968) című tv-sorozat címszerepét. Első amerikai filmje az 1970-es Szerencsevadászok volt. Igazi hősi alkat, magával ragadó erejű jellemábrázoló volt.

Remove ads

Filmjei

  • Kis ember (1957)
  • Szombat este (1957)
  • A tizenegyedik nap (1960)
  • Ne ölj! (Tu ne tueras point) (1961)
  • Sasa (1962)
  • Az autóduda (Klakson) (1965)
  • A leány (Devojka) (1965)
  • Aki lő, annak kinyitják (Ko puca otvorice mu se) (1965)
  • Szerelem ideje (Vreme ljubavi) (1965)
  • Meleg évek (Tople godine) (1966)
  • Találkoztam boldog cigányokkal is (1967)
  • Odissea (1968)
  • A halál oka ismeretlen (Uzrok smrti ne pominjati) (1968)
  • Szerencsevadászok (1970)
  • Csapda a tábornoknak (1971)
  • Libera, szerelmem (1975)
  • Ölni szabad (1975)
  • Kitty szalon (1976)
  • Fekete vasárnap (1977)
  • Fiúk az intézetből (1977)
  • Kényes riport (1981)
  • Ragadozók pavilonja (1982)
  • A gyermek, akit Jézusnak hívtak (1987)
Remove ads

Díjai

  • Arany Aréna-díj (1966)
  • Ezüst Aréna-díj (1967)

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads