Bordás Barbara

(1986) magyar színésznő, énekes From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Bordás Barbara (Budapest, 1986. június 3. –) magyar klasszikus énekművész, színésznő.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

Az általános iskolát a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskolában végezte zenei tagozaton, ahol 8 éves kórus és 4 éves zongora gyakorlatra tett szert. Tanulmányait 2000-től 2004-ig a budapesti Podmaniczky Frigyes Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, ezekben az években kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel. 2002-től 2005-ig a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskolában tanult magánének szakon. 2005-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, itt 2008-ban végzett klasszikus énekművészként. 2008-tól 2010-ig az Operett Akadémia növendéke volt.

A szigetszentmiklósi Sziget Színház alapító tagja, ahol számos musical és operett főszerepet játszott 2002-től. 2006-ban Kálmán Imre Marica Grófnő c. operettjének címszerepében nyújtott alakításáért a színész kamara színészképesítéssel tüntette ki. 2008-ban részt vett a gyulai Erkel Ferenc Nemzetközi Dal- és Áriaversenyen, ahol ária kategóriában a III. helyezést, illetve a „Legígéretesebb hang” különdíját hozhatta el. 2010-ben a komarnoi Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen primadonna kategóriában II. helyezést ért el. Szintén 2010-ben a Magyar Operett Napján a legígéretesebb tehetségnek járó Marshall-bot díjat nyerte el. 2010-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.

Boncsér Gergely operaénekestől 2021-ben elvált.[1]

Remove ads

Szerepei

További információk Darab, Szerep ...

Valamint számos musical és operett gálában működik közre:

  • Utam muzsikával járom operettgála (2025, Komárom)
  • Olyan forró ajkamról a csók - Operettgála Lehár Ferenc születésének 155. évfordulója tiszteletére (2025)
  • Szép álom, szállj a szívemre operettgála (2024, Komárom)
  • Kistérségi Operettgálák (2024, 2025)
  • Emberfia – Húsvéti gálakoncert (2024)
  • Operett, Musical koncertek - München - Gasteig (2023)
  • Szabadság, szerelem – Gyöngyszemek Huszka Jenő legszebb operettjeiből (2022, 2024)
  • Te rongyos élet - Operett gála Kálmán Imre műveiből (2022)
  • Bánffy Palotakoncert (2022)
  • Opera, operett koncert – Ankara – Törökország (2022)
  • Operett Forgatag (2022-23)
  • Budavári palotakoncertek (2013-14, 2016-2020, 2022)
  • Operett Koncert – Oroszország (Moszkva, Szentpétervár) (2013)
  • Strauss Gála – Németország (2013)
  • Operett Koncert – Finnország (Kotka, Kouvula) (2013)
  • Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála (2012)
  • Újévi Hangverseny (2012, Miskolc)
  • Újévi Operett-Musical Gála (2012)
  • Broadway Fesztivál (2011)
  • Operettfalu (2011, Kübekháza)
  • Újévi Operett Gála (2011)
  • Ez Hungarikum (2011)
  • Broadway Fesztivál (2010)
  • Operettfalu (2010,Kübekháza)
  • Operett-Opera Gála (2010, Szegedi Szabadtéri Játékok)
  • Huszka Jubileumi Gála (2010)
  • Tenor Vásár (2010)
  • Broadway Fesztivál (2009)

Egyéb

  • Operabeavató (Delta Produkció)
  • A néző közbeszól (Delta Produkció)
  • Mutasd Magad gyermekkoncertek, foglalkozások, táborok
Remove ads

Diszkográfia

További információk Megjelenés, Cím ...

Díjai, elismerései

  • Az év operettszínésze (2019)
  • Az év operettszínésze (2013)
  • Csillag Díj, Az év operett színésznője (2012)
  • Marshall bot (2010)
  • Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny – primadonna kategória II. hely (2010)
  • Erkel Ferenc Nemzetközi Dal és Ária Verseny – III. helyezés, illetve a legígéretesebb hang különdíja (2008)

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads