Borussia Mönchengladbach

labdarúgó-egyesület From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A Borussia VfL 1900 Mönchengladbach e.V., vagy röviden Borussia Mönchengladbach, egy német labdarúgóklub, melynek székhelye Mönchengladbachban van. A csapat eddig öt alkalommal hódította el a Bundesliga bajnoki címét.

Gyors adatok
Remove ads

Történet

Thumb
Az első csapatkép (1900)

A csapatot 1900-ban alapították Mönchengladbach – 1950-ig München-Gladbach – városában FC Borussia néven. A Borussia kifejezés a Preußen (Poroszország) szóból ered. (Mönchengladbach az egykori Poroszország területére esett.) A csapat hamar sikeressé vált, 1912-ben már a számukra elérhető legmagasabb német osztályban játszottak. 1919-ben épült fel a Westdeutsches Stadion, mely később Bökelbergstadion néven egészen 2004-ig adott helyet a Gladbach hazai mérkőzéseinek.[1] Ugyanebben az évben a klub egyesült a Turnverein Germania 1889-cel, ám az együttműködés csupán két évig tartott. A szétválás után München-Gladbach városa is bekerült a csapat nevébe.

A harmadik birodalom fennállása alatt a Gladbach saját körzetének első osztályában, majd 1936 után alsóbb osztályokban játszott.[2] A háború után újraszervezett futballrendszerben ismét sikereket értek el, 1949-ben a másodosztályba, majd 1950-ben az első osztályba (Oberliga West) játszották be magukat.[3] Nem tartoztak az Oberliga élmezőnyéhez, így mikor 1963-ban megalakult az egységes Bundesliga, a Gladbach ismét a másodosztályba kényszerült. 1960-ban elhódították első nemzeti trófeájukat, a Német kupát. A döntőben a Karlsruher SC-t múlták fölül 3-2 arányban.[4] Ugyanebben az évben a város átkeresztelésével párhuzamosan a csapat megkapta ma is használt nevét: Borussia Mönchengladbach.

A csapat 1965-ben jutott fel a Bundesligába[5] és három szezon elteltével már az élmezőnyhöz tartoztak. 1970-ben megnyerték első bajnoki címüket, majd egy évvel később a másodikat is. A hetvenes évek volt a Gladbach aranykora, a gyors és tehetséges fiatalokból álló csapat ekkor kapta a Die Fohlen (csikók) becenevet. 1969 és 1980 között összesen öt bajnoki címet szereztek, emellett 1973-ban újra megnyerték a Német Kupát.[6] A nemzetközi sikerekkel sem maradtak adósak: 1975-ben és 1979-ben elnyerték az UEFA-kupát, 1973-ban és 1980-ban a sorozat ezüstérmesei lettek. A Gladbach arany évtizedében olyan játékosok tartoztak a klubhoz, mint a német válogatott védő, Berti Vogts, vagy a Bundesliga harmadik legeredményesebb játékosa, Jupp Heynckes.

Thumb
Gladbach játékosok (2006)

A Borussia sikersorozata a 80-as évek elején ért véget. A klub anyagi nehézségek miatt kénytelen volt megválni több fontos játékosától. A csapat így is az élmezőnyben maradhatott, de nem volt esélye a nagyok, például a Bayern München ellen. 1984-ben tizenegyesrúgás után elvesztették a Német Kupa döntőt.[7] (Ekkor játszotta utolsó mérkőzését a csapatnál a német válogatott későbbi sztárja, Lothar Matthäus.)

A csapat a kilencvenes években egyre inkább csúszott lefelé. 1992-ben ismét büntetőkkel veszítették el a DFB-Pokal döntőjét. 1995-ben azonban megnyerték a Német Kupát, napjainkig (2013) ez a csapat utolsó trófeája.[8] 1999-ben kiestek a Bundesligából és csak két évvel később jutottak vissza. A gondok azonban nem oldódtak meg, a Gladbach maradt a tabella második felében. 2004-ben átadták a csapat új stadionját, a közel 60 ezer férőhelyes Borussia-Parkot.[9] 2007-ben ismét kiestek, de egy évvel később fel is jutottak. 2011-ben kiesés-közelbe kerültek, ám sikerült megnyerniük az osztályozót. A következő szezonban a 70-es éveket idéző remek idényt zártak. Negyedik helyükkel a Bajnokok Ligája selejtezőkörébe jutottak, ám a Dinamo Kijev megállította őket.

Remove ads

Sikerek

Bajnokság

Bundesliga:

2. Bundesliga:

Kupa

Német kupa:

  • Győztes (3): 1959–1960, 1972–73, 1994–95
  • Ezüstérmes (2): 1983–84, 1991–92

Német szuperkupa:

  • Győztes: 1977 (nem hivatalos)
  • Ezüstérmes: 1995

Német ligakupa:

  • Ezüstérmes: 1972–73

Nemzetközi

BEK:

  • Ezüstérmes: 1976–77
  • Elődöntős (1): 1977-78

UEFA-kupa:

Kupagyőztesek Európa Kupája:

  • Elődöntős (1): 1974

Kirin-kupa:

  • Győztes (1): 1978
Remove ads

Stadion

Thumb
Borussia Park (2004)

1919-ben készült el a Gladbach első stadionja, a körülbelül 30 ezer férőhelyes Westdeutsches Stadion. Az 50-es években Bökelbergstadionra átnevezett létesítmény 2004-ig adott otthont a csapat hazai mérkőzéseinek.[10] 2002 és 2004 között épült fel a Gladbach új stadionja, a közel 60 ezer férőhelyes Borussia Park.

Játékosok

Jelenlegi keret

Utolsó módosítás: 2022. február 5. [11][12]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

További információk Mezszám, Név ...
Remove ads

Edzők

A Borussia Mönchengladbach trénerei 1946-tól napjainkig[13]

  • Németország Hans Krätschmer (1946–1949)
  • Németország Werner Sottong (1949–1950)
  • Németország Heinz Ditgens & Paul Pohl (1950–1951)
  • Németország Fritz Pliska (1951–1953)
  • Németország Fritz Silken (1953–1955)
  • Németország Klaus Dondorf (1955–1957)
  • Németország Fritz Pliska (1957–1960)
  • Németország Bernd Oles (1960–1962)
  • Németország Fritz Langner (1962–1964)
  • Németország Hennes Weisweiler (1964–1975)
  • Németország Udo Lattek (1975–1979)
  • Németország Jupp Heynckes (1979–1987)
  • Németország Wolf Werner (1987–1989)
  • Németország Gerd vom Bruch (1989–1991)
  • Ausztria Bernd Krauss (átmeneti) (1991)
  • Németország Jürgen Gelsdorf (1991–1992)
  • Ausztria Bernd Krauss (1991–1996)
  • Németország Hannes Bongartz (1996–1997)
  • Németország Norbert Meier (1997–1998)
  • Németország Friedel Rausch (1998)
  • Németország Rainer Bonhof (1998–1999)
  • Németország Manfred Stefes (átmeneti) (1999–2000)
  • Németország Hans Meyer (1999–2003)
  • Németország Ewald Lienen (2003)
Remove ads

Források

Jegyzetek

Fordítás

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads